Hollister

Felfedezés, élmény, magyarázat, rádöbbenés

Eddig nagyjából ezeken a stációkon mentem át.

Ott kezdődött, hogy felfedeztem magamnak a Fifth Avenue különböző pontjain a Hollistert. Pont olyan, mint az Abercrombie, csak élőben szörfösképek kint, bent meg még sötétebb, még hangosabb, még szoborszerűbb a test.

Tessék!! De jó! Verseny van! Valakinek bejött és szépen másolják, kissé tán fiatalosabbra pozícionálva vagy tudja isten. Na – gondoltam – erről mindenképpen írunk alaposan, mert hát A&F is szép történet már önmagában, amit és főleg ahogy kínál az pláne, az össze-vissza név és logó használat zseniálisan szabályfelrúgó rendszertelensége meg végképp. De itt a kihívó, ohó!

Márka játékok

Egymásnak feszültek?

Alapos ember lévén (na jó, néha), gondoltam azért kicsit utánajárok ennek a Hollisternek, ki hol, hogyan alapította, mit és hogyan vallanak be a klónozásból.

Aztán már tátottam is a számat. Egy újabb Média Markt Saturn sztori, vagy még inkább a komplett utcákat és fél plazákat különböző márkanevű üzletekkel megtöltő Inditex-hez hasonlatos. Igen, kitaláltad, persze a Hollister az Abercrombie&Fitch márkája, tulajdona, igen fiatalosabb, kissé olcsóbb és a surf feeling sem utolsó. Ugyanaz még egyszer, árnyalatnyival más fűszerezéssel. Ja, csak az on line Huntington beachet élőben sugárzó vidofal fejlesztés 10 millió dollárba került.

De nehogy már hasraessünk előttük, hiszen ez most itt a non-ortodoxia fővárosa! Leugrom mondjük a Nagykörútre, nézzük non-ortodoxék hogyan adnak el háromszáz méteren belül harmincnégy török kebabost!

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson