A legenda szerint a New York kávéház kulcsát a megnyitó után a Dunába dobták a lelkes vendégek, ezzek is jelezve az óhajukat: sose zárjon be. A mi kávézónkon, amelyet most nyitunk még csak ajtó sincsen.

Tegnap, 2013. március 21-én nagy lelkesen és hivatalosan megnyitottuk a Café kávézóját. Igyekeztem elmondani a legfontosabb érzéseimet. Nagyjából így:

Két okból erőltettem a kávézót. És valaki felhívta a figyelmem egy harmadikra is, ami igazán szép, bár előre nem volt benne a szándékokban.

Az első, mondjuk így, a mögöttes cél. Aki mostanság beszélget velem, mindig kap egy dózist hadi helyzetből. Másként viselkedünk ugyanis más és más harci helyzetben Ahogy másként kell viselkednünk a különböző élet és gazdasági szituációkban. A mostani világ leginkább az iraki, afganisztáni hadviseléshez hasonlítható, ahol iszonyú gyorsasággal kellett mindenre reagálni a bizonytalan, gyorsan változó, mindig kétértelmű és bonyolult helyzet miatt. Felértékelődik a változás képessége. A változásé, amiben a Café nem a legjobb. A kávézó építéssel kifejezett szándékom volt megmutatni, hogy nem kell egy változást agyon egyeztetni. Úgysem fog mindenki egyetérteni. Elég, ha valaki eldönti, aki hisz abban, hogy a változás szolgálja a célokat. Segít, ha a tervezésbe bevonja a csapat egy részét. És az egész folyamatot sem kell tökéletesen előre tervezni. Hiszen útközben bőven és sokat lehet változtatni a változáson is.

A kávézó iroda közepébe építésének voltak hívei, sokan csendesen támogatták, vagy ellenezték, és voltak, vannak markáns ellenzői. Úgy általában, de a gumipadlót tekintve pláne. Hallottam olyat is, hogy rákkeltő a gumipadló (bekiabálás: ha megeszed) És ez így teljesen normális. Szisztematikusan meg kell győzni az ellenzőket. Türelmesen, jó példával.

A második ok, amiért belevágtam az átalakításba, nagyon szerettünk volna működő közösségi teret. Az iroda közepén ezt a magas helységet eredetileg ennek szántuk, de nem tudtunk vele igazán mit kezdeni. Másrészt az étkező nem lett igazán közösségi hely. Remélem, hogy ide szívesen leültök egyedül, cafésokkal, vendéggel, ügyféllel, előadásra, tízóraira, akár külsős rendezvényre, nappal, este, bármikor.

És ismeritek, mániám, hogy a munka nem egyenlő az íróasztallal. Lehet másként is, szabadabban, itt az irodánkon belül. Ez nem egy olyan kávéházi munkahely, mint a két fős cégeké. Hiszen itt vagyunk a saját terepünkön, fejlett számítógépes rendszerünkkel, technikával, tárgyalókkal, az összes többi caféssal. Csak kávézósan sokkal rugalmasabb, olcsóbb. Igyekszem saját magam bizonyítani, hogy életképes ez a munkarend. Nem vagyok egyedül, Szarvas Laci, a fllowbrands-zes lányok, Zita és Barbi, és egy hely a Designnak már elkelt. Többen gondolkodnak, külsős érdeklődőink is vannak.

Mielőtt rátérnék a harmadik okra és üzenetre, előbb az oszkárdíjszerű köszönet nyilvánítások. Mert nagyon sokan segítettetek!

Köszönöm Hutlassa Tamásnak és Csernai Zolinak, hogy szó nélkül tűrték a szobájuk kisajátítását, és ledózerolását, köszönöm Szarvas Lacinak, hogy minden ellenérzésével együtt belrángathattam a szobánk feladásába és a kiköltözésbe, köszönöm a vezető társaimnak, hogy jóváhagyták és segítették terveimet, köszönöm a bérbeadóinknak, Nagy Gyurinak és Ferjancsik Domának, hogy teret engedtek az elképzeléseinknek, köszönöm Hutlassa Tamásnak, hogy mellém állt, és átvette a megrendelői, átvevői, kapcsolattartói szerep egy jó nagy részét, köszönöm Csernai Zolinak – akivel sokszor megcsinálom ezt, úgy ugrom a medencébe, hogy a levegőből kiabálok, mire leérek legyen víz benne -, hogy rápakolhattam mindent, kivitelezőt, szerződést, számlát, adminisztrációt, köszönöm Baráth Krisztának és csapatának a csodás terveket, meg azt, hogy pont olyan lett minden, mint a terveken volt, köszönöm Villőnek, aki 52 órát rajzolta a falakon látható grafikákat, egy kivételével, azt az egyet meg Zsoltinak, köszönöm a filmeseknek a dokumentációt, a cafésokanak a facebook kommunikációt, köszönöm Katának, Mankának a buliszervezést a megnyitóra és köszönöm minden cafésnak és nem cafésnak a támogatást.

Tehát a harmadik gondolat. Kaptam egy e-mailt Baráth Krisztától ma, ami arról szól, hogy a kávézó pont beleillik a Café missziójába. Abba, amiről tavaly ősszel beszéltem nektek sokat. Hogy mély meggyőződésem, az a dolgunk, hogy örömmel és boldogan a lehető legjobban csináljuk a munkánkat. Amihez nekünk van a legjobb szaktudásunk, amit úgy tudunk csinálni, hogy társat, bizalmat jelentünk az ügyfeleinknek, miközben a tanácsaink alapján precízen kivitelezünk. Ezt az élmény nyújtjuk a környezetünknek. Amivel hisszük, hogy hatunk és változtatunk a többieken körülöttünk. Így tesszük jobbá a világot. Röviden: saját példánkkal hozzájárulunk környezetünk megváltozásához.

Még sosem olvastam fel beszéd helyett, de most ezt teszem befejezésül, mert Kriszta annyira szépen leírta:

“Mostanában morfogenetikus mezőről olvasgatok, és találtam egy gondolatot, amit szeretnék megosztani Veled/Veletek:

A morfogenetikus mezők jellemzője, hogy a morfikus mezők átterjednek a téren és időn, így az események képesek hatni a bárhol végbemenő más eseményekre. Példaként mutatja be Lyall Watson “ századik majom elvé “-t, amely szerint, ha a majmok egy csoportja megtanult egy bizonyos viselkedést, más szigeten élő majmok a kommunikáció normális módjának lehetősége nélkül egyszercsak szintén tudták ugyanazt a viselkedést….:))

Tehát ha morfogenetikus térként fogjuk fel a Café alternatív munka, illetve közösségi terét, és ez a közösség kialakít egy munkavégzési / viselkedési formát …anélkül képes lehet elterjedni, hogy szándékoltan ezt tennétek:)) tehát viselkedjetek jól:)), alakítsatok jó csapatot, szeressétek egymást és egymás munkáját, 🙂 vigyétek sikerre, hogy a siker minél szélesebb körben teret nyerhessen::)”

Köszönöm.