Tavaly ilyenkor egy írásomban kifakadtam azon, hogy ebben a szakmában az elmúlt évtizedekben mennyire jellemző volt, hogy senki sem azért fizetett, amit vásárolt. Erre a kreatív ügynökségek díjazását hoztam fel példának, pedig van egy ennél feszítőbb probléma, ami a magyar piacot rombolja, az pedig a tenderezés gyakorlata.

Sok kísérlet volt már arra, hogy az ügynökségi oldal meggyőzze a megbízókat, hogy mennyire káros a tenderezés jelenlegi magyarországi gyakorlata. Ennek során ugyanis az a szokás alakult ki, hogy az ügynökségek minden ellenszolgáltatás nélkül indulnak, miközben a tenderre minél hitelesebb, minél valósághűbb megoldásokat, layoutokat dolgoznak ki az ügyfél meggyőzésére, legyen szó integrált kampányról, PR stratégiáról, reklámfilmről, sajtóról, online megoldásokról, csomagolásról vagy cégarculatról. Ma öldöklő verseny folyik a piacokon, ezt számos példa bizonyítja (100 feletti induló egy nagyszabásúnak semmiképpen nem nevezhető tenderen). Ennek során minden ügynökség igyekszik a maximumot nyújtani egy-egy új megbízás reményében.

Mindezek értelemszerűen költségekkel járnak. Ki állja a cehhet?
Mivel az ügynökségek döntő többsége azért még a mai nehéz időkben sem veszteséges, valaki megfizeti nekik ezeket a kiadásokat.
Ki más fizetné meg, mint a meglévő ügyfeleik?

Első látásra úgy tűnhet, hogy az ingyenes tenderezés gyakorlata a megbízók érdekeit szolgálja, hiszen így költséghatékonyan kipróbálhatnak ügynökségeket. Pedig az ő érdeküket szolgálja a legkevésbé. Egyrészt az egyes ügynökségeknél felmerülő tenderköltségeket az adott ügynökség ügyfélköréből mindenki fizeti, csak soha nem annak a tendernek a költségét, amit ő maga kért. A megbízó épp aktuális ügynöksége az általa fizetett megbízási díj egy részét olyan tenderekre fordítja, ahol új ügyfeleket szerezhet. Nyilvánvalóan egy egész sor, egész más területen működő cég pedig fizeti a többi ügynökségnél ennek a cégnek a tenderköltségeit. Kinek jó ez a rendkívül drága rendszer? Kinek jó ez a hamis és drága és gyakorlat? Valójában senkinek – a megbízóknak a legkevésbé.