Zombie babát akarok!

Még csak 5 éves múlt, de már ki tudja mondani, hogy monsztörháj. Bevallom őszintén, nem tudtam, hogy miről beszél, és azt sem, hogy mit szeretne velem megvetetni a boltban; mutatom:

monster high

Kiderült, hogy E. nevű ovistársnak van ilyen, mert látta a TV-ben, és megvették neki, hiszen ez volt a célja a szpotnak: hogy a gyerekben felkeltse az igényt, a szülő pedig reagáljon rá. Leültünk és beszélgettünk arról, hogy miért vannak TV-reklámok, miért nem nézzük azokat, és miért nem veszünk vámpír babát.

Na jó, most megúsztam egy-két hétre, de mi lesz a következő? Mit akarnak eladni a 4-7 éves gyereknek?

A válasz: Vanish-t a DM-ben, mert attól szép fehérek lesznek a ruhák, és dupla pontot is kapunk. Ha csak a négy AGB által mért gyerekcsatornát vesszük (Disney, Minimax, Nickelodeon és Cartoon Network), akkor 3 700 körüli az a szám, ahány szpottal összefuthatunk egy héten.

Jelentem: felkészültem a szpotlista alapján a játékokból, de ha már AGB, gondoltam, megnézem a teljes csatorna kínálatra vetített adatokat. Most volt szerencsénk E. nevű ovistárshoz, aki valószínű gyerekcsatornát néz, de mi a helyzet a teljes 4-7 éves korosztállyal, akik több, mint 400 000-en vannak? Sajnos meglepő adatokra bukkantam.

A teljes csatorna kínálatot tekintve 72 603 db TV szpot került sugárzásra a 15. héten, melyből legalább egyet a 4-7 éves gyerekek 93%-a látott (377 190 fő).

A 4-7 éves gyerekek körében nem egy gyerekcsatornán láttuk a legnézettebb reklámot ezen a héten, hanem az RTL-en az Éjjel-Nappal Budapestben; a 4-7 éves gyerekek 15,7%-a látta a Telenor szpotját, duplikáció nélküli top10-es listába sem került nekik szóló műsorkörnyezet.

4-7 évesek top reklám

És hogy mennyit engedjük a TV előtt ülni a gyerekeket: a múlt héten egy átlag magyar lakos kicsit több, mint 4 órát nézett TV-t, egy átlag 4-7 éves gyermek 2,2 órát, ami nem is lenne talán olyan megdöbbentő, viszont egy hétvégi napon ez a szám eléri a 4 órát.

Az oly kicsinek tűnő és mondókát bájosan szavaló gyerekek sokkal több mindent látnak és hallanak, mint gondoljuk; bár a médiatervezők még nem gondoltak a családapákra, de nem lepődnék meg, ha a legközelebbi autóválasztásnál a “befér-e a rózsaszín bicikli” kérdés mellett a gyermek azt is megkérdezné, hogy elég lóerő van-e az autóban?

 

Megosztás Google Pluson

5 Comments

  1. innentől az ‘Első belső blogtroll’ néven gondolok ismertséget szerezni, mert nem leszek nagyon pc…
    Kérdések, kérdések:
    1. Mi az állítás?
    2. Vajon csak én érzem a rejtett moral highground-ról való nézelődés szellemét a cikkben?
    Ha igazi troll lennék, ami nem vagyok, akkor persze nem kérdéseket írnék, hanem őrjöngve kérném számon a szétfeszítő ambivalenciát…
    Ha egy g@ci troll lennék, akkor meg biztos olyan kérdést tennék fel, hogy milyen érzés 4-7 éves gyerekeket célzó kampányok médiatervét előállítani.
    De nem vagyok egyik sem, csak egy mezei Első belső blogtroll, aki a fényt máshol látja az alagútban…
    Kérek kontravéleményeket…

  2. Kedves Első Kommentelő, engedd meg, hogy mindenekelőtt sajnálatomat fejezzem ki, amiért ilyen kellemetlen identitásbéli probléma elé állítottalak, hogy milyen szerepkörben/ből csatold meglátásodat az írásomhoz. Halkan jegyzem meg, hogy bár szándékodban állt tagadni a státuszt, de mégis, nekem az őszinte azonosulási vágy sugárzott minden betűdből, az általad megjelölt trollkodási fajtával/kkal kapcsolatban: szóval részemről csak bátorítani tudlak. Szerintem nem jó, ha az ember visszafogja a lelke mélyén szunnyadó érzéseit. Erre egyébként mi sem ékesebb bizonyíték, mint írásom azon vonulata, amit te szakmánk sajnálatos frusztráltsága és egészségtelenül paranoid tulajdonságai okán, nemes egyszerűséggel „feszítő ambivalenciának” tituláltál.

    Pedig ilyesmiről szó sincs. Helyette inkább arról, hogy éppen azért, mert nem mellesleg médiatervező a foglalkozásom, igyekszem józanul fogyasztani és fogyasztatni mindazt, amit tervezek. És furcsának tűnhet, de azért, mert szeretett hivatásomnak boldogan eleget téve, időnként – fel nem tett kérdésedre válaszolva – gyermekeknek is tervezek kampányokat, azért még mint anya a felhasználói oldalról rácsodálkozom olyan jelenségekre, amelyek előtt bennfentességem ellenére is meglepődve állok.
    Tisztában vagyok vele, hogy ezt a fajta meglepődést sokak szerint palástolni kéne, de akkor úgy vélem, csak tovább erősíteném azt a káros folyamatot, amelynek során vicsorogva csimpaszkodunk statisztikákon, görbéken és számokon, ahelyett, hogy néha kimásznánk hangzatos angol terminológiával, (tudom is én ..moral highground..) körbebástyázott lövészárkunkból, és nem csak elhitetnénk magunkkal, hogy projektor fényes grafikon ösvényeken sétálva megtesszük, hanem valóban átballagnánk az „ellenség”(értsd:fogyasztó) oldalára, hogy megtapasztaljuk mi is történik odaát.

    Szóval: az Állítás – a gyermekem akart egy visszataszítóan ocsmány és irreálisan drága idióta játékot, amit a legnagyobb jóindulattal sem neveznék babának. Ennek kapcsán felmerültek bennem anyai aggályok, amelyekre igyekeztem a szakmám nyújtotta eszközökkel magyarázatot találni. Ezen magyarázat keresés során, újfent elárasztott az a bizarrul bizsergető érzés, hogy lám milyen is az, amikor a számaink és grafikonjaink hatását a saját bőrömön tapasztalom. Továbbá újfent megerősödött azon hitem, hogy rejlik némi profit abban, ha időnként (ön)kérdőjelek tükrébe bámulunk és helyén kezelve a dolgot, megóvjuk magunkat azon kritikáktól, amelyek szerint ami a köreinkben zajlik, az pusztán öncélú, fogyasztót kirekesztő, büdzséket tékozló tevékenység, amit aztán magyarázhatunk felettébb „pc” levelekben.

  3. Anita, már engedd meg, de miből gondolod, hogy ez egy baba? Abból, hogy te babáztál, bakker? Ez kérlek szépen egy monsztörháj, annak pedig kifejezetten cuki. Tényleg nem egy Disney-karakter Hófehérke, de Lady GaGákkal, Palvin Barbarákkal meg az őket fotózó Terry Richardsonokkal felpántlikázott világunkban egy teljesen trendkövető idol. Ettől aztán értelemszerűen drága mint a rosseb. Most persze megúsztad, de joggal rettegsz, mint Kristen Stewart a Hajnalhasadásban, hogy lánya örökre bevésődik Taylor Lautnernek. És be is, ahogy kell, rendesen!
    Miközben annak idején a pokolba kívántam – ma már tinédzser korú – fiam ipari mennyiségben kikunyerált chipszhalmait, a beléjük csomagolt filléres Pokémon-korongok gyűjtésének fonnyadt melléktermékeként (voltaképpen még örülhettem is, hogy nem falta fel a beltartalmat), valójában azt gondolom (lehet ütni érte), hogy a gyermekeknek való reklámozás ab start nem ördögtől való.
    Ha már az aprókat egész gyermekkorukban folyvást azzal vegzáljuk, hogy nőjenek végre fel, legyenek már felnőttebbek, viselkedjenek normálisan, üljenek már nyugton a helyükön, ne kenjék a fejükre a borsófőzeléket mint egy csecsemő, és igazán lehetne már annyi eszük, hogy nem ugrálnak páros lábbal a pocsolyában mint egy bölcsődés, nos, tehát eközben milyen alapon is vitatjuk el tőlük a felnőtteknek kijáró szabad választás és preferenciájuk befolyásolásának jogát? Mert még gyerekek, és könnyen befolyásolhatóak, nem tudják megítélni? Meg különben is az egészséges fejlődés, bla-bla… Tehát nőjenek fel, és viselkedjenek felnőtt módjára, de közben szakadjanak le a világ egy részéről, mert még “csak” gyerekek. Hogy is van ez?
    Ne vennénk észre, hogy a gyermekek szükségszerűen ugyanabban a fogyasztói társadalomban élnek, mint a felnőttek, és ugyanazok a típusos hatások veszik őket körül, mint a felnőtteket. Valóban kérhetjük azt tőlük, hogy ezekre a hatásokra ne reagáljanak? Hogy hagyjanak figyelmen kívül ezt-azt?
    Nyilván a szülőnek van egy nagy adag felelőssége a nevelésben, a gyermeknek is van persze a saját jellemében (a szülők legnagyobb tévedése, amikor nevelésük mindenhatóságában hisznek), de ahova kilyukadni szeretnék: a reklámalkotónak meg a médiatervezőnek is megvan a saját felelőssége. Nevezetesen a tartalomban (továbbá a szórástervben :) Szerintem ha valamiből, úgy valójában ebből lehet folyamatos önvizsgálattal morális kérdést csinálni. Nem azért, mert a gyermekeknek való reklámozás egy hű de jó dolog, hanem mert lényeges benne a minőség – éppen gyermekeink védelmében és óvott-vigyázott fejlődésük érdekében.
    Abban viszont egészen szkeptikus vagyok, hogy egy szülő mindig, minden esetben helyesen meg tudja ítélni a gyermekének járó minőséget, még ha nap mint nap erre is kényszerül. Többek között ettől olyan nehéz az ovisok élete. Ott egy cuki monsztörháj, csak éppen anyánál van hozzá a buksza, aki ezt az egészet egyszerűen nem érti…
    Szvsz: téged felmentelek a morális vergődés terhe aló, de első belső blogtrollunkkal szívesen vállalok egy csörtét arról, hogy miért fogadjuk el adottságként azt a helyzetet (értsd: reklámozzunk-e jó szívvel gyerekeknek pattogatott kukoricát), amelyről neki, mint végzett pszichológusnak és tapasztalt kutatónak biztosan van egy jól körbebástyázott véleménye :)
    Magunk között: mondjuk a Monster High: “Nyugodj békében” szájfény szett bruttó 1390,-ért már nekem is durva egy kicsit…
    http://www.jatekshop.eu/monster-high-nyugodj-bekeben-szajfeny-szett-16851.html/hun

      • Polgár Kriszta
      • 2013-05-13
      • Válasz

      Andris, egy kicsit vitatkoznék Veled több ponton is. Kezdeném azzal, hogy a Monster High termékek számomra akkor is messze állnak a cukitól, ha egy darab lányom sincs, az Anita által említett babáik (vagyis helyesebben vámpír csajaik, hogy elrugaszkodjunk a babáktól) kifejezetten rémesek, a Nyugodj békében szájfény szett terméket (vagy termék nevet?) pedig konkrétan felháborítónak tartom. De ez persze jelen érvelés sorozatban teljesen indifferens, csak szükségét éreztem megjegyezni. :-)

      Azzal viszont már erősebben vitatkoznék, elvárom-e a 6 éves lányomtól, hogy viselkedjen felnőttebben. Nem, nem várom el. Azt várom el, hogy viselkedjen normálisan, ne hisztizzen, ne öntse ki az ételt, normálisan egyen, beszéljen, csináljon akármit, legyen érdeklődő, de ne viselkedjen felnőttként. Mesét hallgasson, játsszon sokat és a lehető legkevesebbet vagy egyáltalán ne nézzen tv-t. Különösen az agyrém termékeket árusító reklámokat és az erőszakos bármit ne. Nyilván nem kell (lehet) őket burokban nevelni, és naivan elhinni sem, hogy mi majd valami angyal és zseni között lebegő szuperlényt nevelünk a gyerekünkből, aki majd még 18 évesen is becsukja a szemét, ha valami nem neki valót lát, és kizárólag drága szülei elvárásainak kíván megfelelni. És persze azt sem tudom szabályozni, mivel találkozik az oviban, hiszen a word-of-mouth is nagyszerű eszköze a reklámok tovább terjesztésének. De ettől még korlátoznunk kell az ostobaságot, ami eljut hozzá, legyen az akár egy bugyuta terméket árusító tv-reklám. Nem gondolnám, hogy ezzel a „felnőtteknek kijáró szabad választás és preferenciájuk befolyásolásának jogát” vitatnánk el tőlük. Ezzel ráérünk majd 14-18 éves korukban foglalkozni, amikor már nem is lesznek célcsoportjai hasonló termékeknek.

      A médiatervező állított felelősségével úgyszintén vitatkoznék. Azt gondolom, ez a morális kérdés gyártói és forgalmazói oldalon kellene, hogy felmerüljön. Amennyiben a média ügynökség mint vállalat vezetősége úgy dönt, szerződik az adott ügyféllel, aki nem titkoltan 4-6 éveseket céloz a kampányaival, akkor a médiatervezőnek a vállalt feladata, hogy legjobb tudása szerint megkeresi a leghatékonyabb megoldást nevezett célcsoport elérésére. És mivel ez sosem azt jelenti, hogy lelkes tervezők berongyolnak az óvodákba, félrelökik az anyukákat és egy ’monsztör háj’ termékmintát nyomnak a gyerek kezébe, majd kisöpörnek az épületből, az ő morális felelősségre vonásuk fogyasztói oldalról nem helyénvaló. Feladatuk a lehető legkisebb meddő-szórással megtervezett médiaterv elfogadtatása, a kampány megvásárlása, felelősségük pedig a becsült hatékonyság és a eredmény valódi létrehozásában van.

      Innentől kezdve az anyukák dolga kezelni otthon a távirányítókat (főleg, hogy egy Minimax csatornán rémségesebb dolgok is futnak egy ilyen reklámnál), és döntéseket hozni, mennyire korlátozzák gyermekeiket a „szabad választásban”. Ugyanez igaz nevezett médiatervezőre is, amennyiben egyben édesanya is – választhat: hazamegy és vidáman mutogatja munkája eredményét csemetéjének, vagy próbál az elveihez ragaszkodni gyerek célcsoportnak reklámkampányokat tervező anyukaként is, és kizárólag általa cenzúrázott gyerek dvd-k lejátszóba helyezése esetén kapcsolja be négy- öt-, hat- stb-évesének a tv-t. :-)

  4. Én is a szülői felelősségre voksolok (mint mindig)… Egyébként ha kicsit nagyobb lesz a gyerek, már el lehet majd neki magyarázni, hogy “oda se figyelj, drágám, én ebben nyakig benne vagyok, szólok, ha éppen át akarnak verni” (mármint az irodában tervező – otthon anyuka konfliktus leküzdésére).

    Viszont Hókuszpók, a Gonosz Mostoha, Darth Vader és hasonlók voltak a kedvenceim kiskoromban, és most nézz rám :-) :-) Szerintem nem baj, ha viccesen fogják fel a halált, egyébként rettegnének tőle. De Dani sajnos eltűnt, hogy ebben megerősítsen :-)

Leave a comment

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

16 + 20 =