Péntek este fél tíz, barátok, vacsora utáni beszélgetés, hónapok óta először végre mindenki ráér. Minden megy, ahogy a nagy könyvben… Az egyik lány telefonjára SMS érkezik. Nem is kérdés, hogy mondat közepén megnézi-e. „Ne haragudjatok, erre válaszolnom kell. Munka.” Nem haragszunk, mindenkivel megesik. Természetes. Természetes?
Két nappal ezelőtt este kilenc után a kocsiban hazafelé valahogy sikerült úgy kutatnom a telefonomban, hogy véletlenül felhívtam egyik ismerősöm. Amilyen gyorsan tudtam, le is tettem, de időm sem volt arra gondolni, hogy talán felébresztettem, amikor láttam, hogy villog a kijelzőm. Fáradt hang szólt bele: ”Dehogy zavarsz, még bent vagyok. Muszáj megcsinálnom, holnap egyszerűen nem fog beleférni .” Hallottam már ezt párszor, és mondtam is legalább ugyanennyiszer.
Azon a héten ekkor jutott eszembe először, a pénteki estén pedig másodszor Stefan Sagmeister. Sagmeister egy ausztriai születésű New Yorkban dolgozó grafikus, akiben nem csak az nyűgöz le, amit csinál, hanem az is, ahogyan csinálja.
Valamivel több, mint 3 éve hallottam róla először, és futottam bele egy TED előadásába a weben. Az előadás arról szólt, hogy minden hetedik évben 12 hónapra bezárja stúdióját, és alkotói szabadságra megy. Azon a ponton lép ki, amikor már neki is feltűnik, hogy a megvalósuló kreatívok valójában sablonok, csütörtök reggel már a hétvégét várja, és a hivatása nem több puszta robotnál. (http://www.ted.com/talks/stefan_sagmeister_the_power_of_time_off.html)
Ami pedig ezek alatt a szabad hónapok alatt születik, túlmutat az üzleti megtérülésen, mert nemcsak visszaadja az alkotás örömét és lendületét, de átemel olyan mintákat és minőségeket a későbbi projektekbe, amiktől azok képesek valami újat hozni, másokat lelkesíteni, kifelé is hatni. Az, hogy hosszú távon még anyagilag is megéri ezt az időt befektetni, tekinthető kellemes mellékhatásnak.
Ezzel persze nem csak Sagmeister van tisztában. Időt, lehetőséget vagy forrást biztosítani valamilyen formában embereknek „privát” projektekre másoknak is megtérült már. Előadásában maga is sorol jó pár példát (elBulli, 3M, Google, Scotch Tape), de ilyen kezdeményezéseknek ad helyet ma az Adobe, a DreamWorks vagy az AmEx.
Ugyanakkor nem gondolom, hogy mindenkinek évekre, hónapokra ki kell lépnie a rendszerből, elég lehet, ha munkamentes hétvégékkel kezdjük. Ha jól körülnézünk, valószínűleg saját környezetünkben is találunk olyan embereket, akik képesek tudatosan kikapcsolni hosszabb-rövidebb időre.
És persze New York sem Budapest, de azért az (alkotói) szabadság nem egy ördögtől való dolog, hiszen a kreativitás ott van mindenhol, csak megfelelő időt és teret kell hagyni neki, hogy legyen miből táplálkoznia.
A kérdés bennem ma az, hogy ez Magyarországon mennyire működő dolog? Gyakorlat lehet-e, hogy a cégek hosszú távú terveiben helyet kapnak az alkotói szabadságok, vagy luxus marad az ilyen típusú befektetés?
Sagmesiter jelenleg is New Yorkban dolgozik a mindössze öt főt foglalkoztató ügynökségnél (http://www.sagmeisterwalsh.com/ ), olyan projekteken, amikért a designerek ölni tudnának.
A Sagmesiter &Walsh honlapján érdemes végignézni a „works” (http://www.sagmeisterwalsh.com/work/), és elolvasni az „answers” (http://www.sagmeisterwalsh.com/answers/) menük tartalmát is.