Már csak egy évet kell aludni – mondja Eric Schmidt. A világ geekebbik felének ennyi ideje maradt tehát, hogy összespórolja a Google Glass meglehetősen borsos árát. A kíváncsisággal vegyes várakozás mellett magam töretlenül hiszek a szemüveg sikerében, mert eddig minden olyan megoldás, amely képes volt a korábbinál egyszerűbb módon információt biztosítani számunkra, menthetetlenül elterjedt. A Glassnél pedig már mozdulnunk sem kell. Mostanában leginkább az foglalkoztat ezzel kapcsolatban, hogyan fogjuk tudni (ki)használni ezt tudatosan a kommunikációban vagy például a PR-ben. Néhányat összeszedtem gondolatindítónak, aztán kommentekben elvitatkozhatunk az egész létjogosultságáról
Kiterjesztett valóság
Bár a termék majd jövő tavasszal kerül a polcokra, egyes fejlesztők már ma is játszhatnak vele. Elsősorban azért, hogy megjelenését követően az első pillanattól fogva számos szórakoztató és hasznos applikáció legyen elérhető a play storeban, ami a mindennapokban is valóban élvezetessé és használhatóvá teszi a szemüveget. Nincs kétségem afelől sem, hogy a marketingesek egy lépéssel már előttünk járnak. Őszintén meg lennék lepve, ha a szemüveget feltéve az első alkalommal, mikor az aranysárga, jellegzetes M betű a látóterembe kerül, nem jelenne meg azonnal a monitoron, hogy most akciós a sajtburger, jöjjek be. Tegyük fel, hogy jóérzésű felhasználóként legkésőbb a második nap letiltom a direkt reklámokat, de játsszunk tovább a gondolattal: betértem a gyorsétterembe, megrendeltem az akciós burgert. A hátralévő időben automatikusan becsekkolok foursquare-re, ingyen megnézhetek egy ’hogyan készült’ videót a Roland McDonald házról, vagy egy infografikát a Big Mac indexről, esetleg a tálcán lévő QR-kódot beolvasva azonnal áttanulmányozhatom az éppen elfogyasztott kalóriamennyiséget, sőt tippet is kaphatok a kedvenc futóprogramomtól, hogyan dolgozhatnám le a felesleget. Az ingyenwifis ingyen streamen is dőlhet rám a tartalom. Ugye látjuk, hogy lesz itt azért elég eszköz. Persze lesznek olyan helyek, ahol azért nem fog minden tökéletesen működni.
Közösségi média
Tavaly azt mondtam, a Facebook három év múlva halott lesz. Bár kétségtelenül megindult azóta egy elöregedés, nem számoltam vele, hogy a mobileszközökön való fészbúkozás új lendületet ad a közösségi portálnak. Joggal számíthatunk arra, hogy a Glass még egy löketet fog adni ennek a területnek, és elhozhatja egyben az egyelőre stabilan tetszhalott/szellemváros hangulatot hozó google+ sikerét is. Bár a natív megoldások várhatóan a Google-eszközöket részesítik majd előnyben (pl. csetelni valószínűleg hangouttal fogunk), a Facebook többéves toszakodását látó versenytárs cégek már tisztában vannak vele, még egyszer nem várhatnak ilyen hosszan egy új eszközre lépéssel, különben a többiek learatják előlük a profitot. Mindez számunkra csak abból a szempontból fontos, hogy mielőbb meg kell győznünk az ügyfeleinket a közösségi kommunikációs stratégiájuk újragondolásáról. Az új kihívásokra nem lehet régi eszközökkel válaszolni, ahogy látjuk néhány megbízó tanulságos példájából.
Sajtótáj újratöltve
A sajtótájékoztató halott, és élvezi – írja Langó Karesz múlt heti találó posztjában. A legalább tucatszor eltemetett eszköz rendre újjáéled, és megtartására biztat a kollégám is azzal, hogy igazítsuk a körülményekhez, helyezzük online térbe. A Glass lehet ennek az egyik útja: sokat küzdünk azért, hogy az újságírót meggyőzzük, érdekessé tegyük számára az ügyfelet és rajta keresztül a terméket. Az élményszerűség és a bevonódás új fokozatát jelenti a már-már fps-hatást nyújtó Glass-megoldás, legyen szó akár egyszerű unboxingról, reviewról, vagy egy grafikonokkal és virtuális gyártási folyamatábrával dúsított gyárlátogatásról. A hírközlés mind szubjektívvé válása (ami persze külön posztot érne) mindenesetre kedvez ennek a megoldásnak.
Túl merészet álmodok? Lehet. De élénken él bennem például egy rádióinterjú úgy ’96-ból, amiben egy vezető reklámszakember így nyilatkozott: „Még az is elképzelhető, hogy húsz év múlva minden reklámterméken, akár még a plakátokon és a tévéreklámokban is feltüntetik a gyártók az úgynevezett internetcímüket, annyira bejön ez a dolog.” Esküszöm, akkor ez tényleg futurisztikusnak tűnt.