Beszélgetés Uj Péterrel

Június 12-én Uj Péter volt a vendég a Café Csoport Tízórai Történetek sorozatában. Az Index.hu korábbi és a 444.hu jelenlegi főszerkesztője a cég munkatársaival és partnereivel beszélgetett a médiapiac aktuális helyzetéről, a 444-ről és egy új médium elindításával járó kihívásokról.

A Tízórai Történetek sorozat már hagyománynak számít a Café Communications-nél. Célja, hogy olyan aktuális témákat és szakembereket mutassunk be ügyfeleinknek, amelyek és akik kiemelt fontosságúak a vállalati kommunikációban és a média világában. Ezek a reggeli beszélgetések nem pusztán a szakmai ismeretek bővítéséről szólnak: azt a célt is szolgálják, hogy ügyfeleink egy kötetlen program keretében megismerkedhessenek egymással és a Café munkatársaival.

Legutóbbi beszélgető partnerünk Uj Péter volt, aki főszerkesztőként nemrégiben indította el új internetes hírportálját, a 444.hu-t, amelyet óriási várakozás előzött meg mind a szakma, mind a közönség részéről. A Szarvas László, a Café International ügyvezetője által moderált beszélgetés fő vonalát is az új oldal és annak működése adta. Mint Uj elmondta, a 444 elindításakor a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy a média piacán nincsenek sem trendek, sem tökéletesen működő üzleti modellek, ezért a startkor az elsődleges céljuk pusztán annyi volt, hogy megteremtsék az olvasóközönséget, és ha ez stabilizálódik, akkor kezdenek csak el a hirdetésekkel és az egyéb bevételi forrásokkal komolyabban foglalkozni. Annak érdekében, hogy az olvasók megszeressék az oldalt, a főszerkesztő szerint szakítani kell a nyolcvanas évek óta változatlan zsurnaliszta stílussal, és mind hangnemben, mind nyelvtanilag emészthetőbb tartalmakat kell készíteniük.

Ezt a gondolatot tükrözi egyrészről az oldal elnevezése (a 444 valójában a shift nélkül leütött felkiáltójeleket szimbolizálja, amely egy hétköznapi élménye mindannyiunknak), másrészről ez jelenik meg a portál összesen egy hónap alatt elkészült külalakjában is, amely „baltával faragott” vonalaival és elrendezésével felhasználóbarát, egyszerű, közvetlen stílust sugall.

Uj többször kitért arra, hogy a médiában jelenleg nem létezik jól működő gazdasági modell, részletezte, hogy milyen lehetőségeik lesznek a jövőben a 444-gyel. Elsőként a kézenfekvő Gawker Media módszerét ismertette, amely a Magyarországon fejlesztett, a Cink.hu által használt KINJA-motorra támaszkodva display-hirdetéseket értékesít. Ezt követően vázolta, hogy alapvetően a közösségi médiára támaszkodó modellekben lát fantáziát, hiszen ennek segítségével sokkal több emberhez lehet eljuttatni egy-egy üzenetet. Azt viszont leszögezte, hogy a 444 soha sem fog óriási apparátussal dolgozni.

„A pár fős, kis szerkesztőségek, az egy-egy ötlet körül csoportosuló ügyek működnek. Ha megnézzük, jól látszik, hogy miért nem jöhetnek létre gigantikus szerkesztőségek. Ennek a korszaknak, a stadion rock korszakának vége” – mondta el Uj.

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson