Kedves Julien!
Nagyon kellemesen telt a hetem nálatok Cannes-ban. Kicsit meglepett ugyan az elején, hogy azonnal készpénzzel kellett fizetni vasárnap a lakást, de sebaj. Az utazás fáradalmaitól bódultan nem vetettem be egyértelmű fizikai fölényemet a hétfői utalás érdekében. Szíves érdeklődésedre válaszul – a lakással elégedett voltam.
Bár a mellékhelység olyan kicsi, hogy csak nyitott ajtónál tudtam letolni a nadrágomat a fajanszra ülés előtt, és minden éjjel hajnal négyig dübörgött a zene a lenti bárban (öttől átadva az étert a síró csecsemőnek), megfizethetetlen, hogy két perc sétával a tengerparton találtam magam. Ez a közelség neked is biztos jól jött, amikor hajnali egykor kellet elhoznod a pótkulcsot, mert részegen kizártam magam. Julien! A városod csodálatos. Büszke lehetsz rá. Az első sokk hatására csak a méregdrága luxusboltokat láttam a parton és a békésen krúzingoló Ferrarikat, de a második naptól már észrevettem az idős orosz hölgyeket a kutyáikkal és a gyönyörű félvér gyerekeket is, akik a homokban rohangáltak. Barátom! Nálatok még a csúnya nők is szépek. A thai-francia pincérlány pimasz dekoltázsával órákra a bárszékre szögezett bennünket. Fantasztikus város, mondhatom. És ahogy mosolyogva elviselnek bennünket, reklámosokat a honfitársaid 60 éve – nos az hihetetlen. Jó, tudom, hogy milliárdokat költünk el az alatt a hét alatt Cannes-ban, de akkor is! Siófokon nem tudna annyi pénzt elkölteni egy turista, hogy minden körülötte forogjon. Mert a fesztivált – őszintén mondom – rendesen összerittyentettétek. 12 000 résztvevő, és 36 000 nevezés? Le a kalappal. Tudod, nálunk mennyi nevezés születik egy Aranypengére? Kétszáz. Na mindegy. Lényeg az, hogy őrületes élmény a fesztivál. Bár volt olyan díjátadó, amire két órát álltam sorba, és így is majdnem az utolsó sorban jutott hely – megérte. A világ legjobb reklámjait láttam, és a legjobb reklámszakemberek előadásait hallgattam végig. Inspiráló egy hét volt, mondhatom. Tudod, idehaza néha kellemetlen bevallanom, hogy reklámokkal foglalkozom, de Cannes-ban úgy érezhettem, én is része vagyok egy körnek, amely az elkövetkezendő tíz év kultúráját formálja. Olyan alkotások százai pörögtek a szemeim előtt, amelyek megízleltették a reklámozó felelősségét:
– a Szuperember kampány;
– a Coca Cola rasszizmust semmibe vevő print hirdetése, amin először a világon feketék és fehérek vegyesen ültek egy szegregációs padon (nézd meg középen az elválasztó karfát);
– vagy a non-profit pornóoldal egészen másképp közelített meg kérdéseket, amelyekkel nap, mint nap mi is szembesülünk.
Nem is beszélve a Dumb ways to die-ról, ami annyi aranyat vitt haza, hogy szerintem külön Cargo gépet indítottak miatta.
Hát Julien, mindenképpen köszönöm az élményt, és kérlek, tartsd fenn a lakást nekem jövőre is. Esetleg egy széfet addig beszerezhetnél, hátha mi is bekaszálunk pár díjat, de ha nem – nem baj. Majd eldugom az ágyneműtartóba őket.
Barátsággal:
Ervin
ui.:
Ha valahogy meg lehetne oldani, hogy a ház bejáratába a szomszéd vendéglős ne tegyen székeket, az jó lenne. Kétszer is arrébb kellett billentenem egy brit törpét a bárszékével egyik este, ami elég meghatározó szürreális élmény volt.
ui2.:
Mondták már neked, hogy tökre úgy nézel ki, mint Émilien a Taxi című filmben?