Kedves Olvasók, ma az öltözködésről lesz szó. Nem akarnék belemenni természetesen abba, hogy mi az a 10 dolog, ami jó, vagy ami rossz, ugyanis nem értek hozzá, csak okoskodok. Reklámügynökségileg, ügyfélmeetingileg.

Nagyjából 15 éve kezdtem el reklámmal foglalkozni megélhetési céllal, tehát mondhatni, sok mindent láttam már. Mivel a Főiskolán anno volt etikett/protokoll tantárgyunk, az alapokkal viszonylag korán tisztába kerültem, és ezeket igyekeztem a későbbiekben is szem előtt tartani, de aztán úgy alakult, hogy sok „szabályt” a magam ízlésére formáltam, mert eredeti formájában nem tetszett. Van például az, hogy az üzleti öltözék alapvetően a „tanult embert” tükrözi, illetve hogy már az öltözetünkkel (tágabb értelemben az ápoltságunkkal) is megtiszteljük a partnert – a férfiak esetében ez ugye az inget, nyakkendőt, szövetnadrágot, zakót, öltönyt jelenti. Ráadásul úgy, hogy az ing legyen világosabb, mint a zakó. Nem vitatom, Will Smith és Tommy Lee Jones állatul néztek ki a Men in Blackben, Robert Downey Jr. és Daniel Craig öltönyös láttán is megremegnek a női térdek, de én kimondottan kényelmetlenül érzem magam ilyen „bohócruhában” (a kifejezés saját, talán 3 évesen alkottam, amikor a szüleim elcipeltek valami rokon esküvőjére, ahol nem értettem, miért van mindenki olyan furcsán felöltözve) – ilyenkor mi van? Két lehetőség. Nem, három: az első, hogy erőt veszek magamon, félre a diszkomforttal, ez van, ezt kell szeretni. A második, hogy csakazértse, engem márpedig a farmerból traktorral sem lehet kihúzni, akinek nem inge tetszik, nem veszi. Nem titok, többnyire a harmadik megoldást alkalmazom: ha már „muszáj” felvenni valami normális ruhát, akkor azt igyekszem valahogy lazítani, pl. nem kopogós talpú öltönycipőt húzok, hanem egy picit sportosabb, vagányabb Caterpillar bőrcipőt, ami még esetleg kényelmes is, de felületes szemlélő meg nem állapítja elsőre, hogy ennek traktormintás a talpa sárga betéttel. Ing oké (figyelem, zakó alá csak hosszú ujjú való, ha meleg van, fel lehet hajtani, de nem tűrni!), ahhoz már hozzászoktam, de a nyakkendő örök mumus – meg sem tudom kötni. Ilyesmit tényleg csak akkor veszek fel, ha kényszerítenek, de mindig jólesik, amikor ezen ritka alkalmakkor a hölgy kollégák megdicsérnek. 🙂 A szövetnadrág problematikáját pedig azzal szoktam oldani, hogy kényelmesebb szabásút választok annál, mint ami egyébként az öltönyhöz jár.

Csetreszek: alapállapotban ún. cargo nadrágban járok, ami a hivatalos elnevezése az oldalzsebes gatyáknak, a sok rekeszben bőven elfér a pénztárca, az iratok, lakás- és kocsikulcs, cigi, öngyújtó, az autórádió levehető előlapja, de általában még a laposra csomagolt otthoni kaja is. Minderről a sok cuccról bizony le kell mondani egy öltöny esetében, annak a zsebében pár névjegyen kívül nemigen fér el semmi. Oké, a belső zsebbe elfér még egy telefon is, de a kulcsok és egyebek tárolására a szakértő azt mondja, egy igényes férfi bőrtáska a megoldás. De hát az olyan …izé, nem? De. Van ilyenem, de nem használom, mert az ilyen kiegészítővel nem érzem magam önmagamnak, és ez szerintem felülírja a szabályokat. Trükk: az irodában hagyom a kulcscsomót, vagy ha otthonról kell elmenjek ilyen göncben, leveszem a karikáról azt a két szükséges kulcsot, ami kellhet, a többit nem cipelem, és ha úgy adódik, akkor a pénztárcát is mellőzöm, elég lesz egy papír kétezres. Cigit meg majd lejmolok.

Mindettől függetlenül vallom, hogy nem a ruha teszi az embert. Ha nem egy new business tárgyalásról van szó, vagy olyasmiről, amikor az ügyfelemmel a főfőnöke társaságában találkozom, maximum egy ingig vagyok hajlandó elmenni, hiszen a másik iránti tiszteletemet, megbecsülésemet meggyőződésem szerint elsősorban a szakértelmemmel, konstruktív javaslataimmal, ötleteimmel tudom a legjobban kifejezni, és úgy tapasztalom, ez működik is. Elvárja például valaki egy kreatív szövegírótól vagy art directortól, hogy egy számára tökéletesen idegen, hovatovább kényelmetlen öltözetben feszengjen, ami rosszabb esetben akár a prezentációját is gyengítheti? Arra figyeljenek, amit mond! Mert ott a lényeg. Tehát akkor egy ökantnál miért is kellene ennek másként működnie? Ennek ellenére néha be kell hódolni a kevésbé lényeges szempontoknak is, de akkor azt legalább tegyük a legkevesebb fájdalommal. Egy – a tárgyhoz természetesen szorosan nem kapcsolódó, ámde remek – idézettel búcsúzom, II. Erzsébettől: „Ha nem rohansz a divat után, nem tudsz kimenni belőle”. Minden jót!