A fenti idézet egy tábláról származik, amelyet egy múlt heti nagyon érdekes budapesti kiránduláson láttam.  A program hivatalos elnevezése Csepeli bunkertúra. Érdekelnek a régi történelmi események és helyszíneik, letűnt idők történetei, ezért is tetszett például a Budapest 100 rendezvénysorozat is.

Úgy tűnik, van valamilyen perverz vonzódásom az ilyen bunkeres, katonai dolgokhoz, a Sziklakórházat is több alkalommal meglátogattam már. Na de térjünk vissza a bunkertúrára.

A fácsén lehetett jelentkezni az erősen limitált létszámú programra, nem is hittem, hogy beférünk a csoportba, amíg nem jött a visszaigazolás: mehetünk. A túrát a BudapestScenes nevű társaság szervezte. Találkozó 18:50-kor a Csepel Művek főbejáratánál. Az első rácsodálkozás itt ért: úgy kb. 10 éve egyszer jártam már a Csepel Művek területén egy nyomdagépinduláson, de nem sok emlékem volt. Én pl. azt hittem, hogy oda nem lehet csak úgy bemenni, sorompó, őrök, stb. Frászt. Na mindegy, szóval bementünk és összetalálkoztunk kis csapatunkkal. Egy fiatal srác volt a vezetőnk. A második mondatától kezdve tudtam, hogy ez nekem nagyon fog tetszeni. Mert vannak a megélhetési idegenvezetők, és vannak, akiknek a munkájuk a szenvedélyük. Nagyon felkészült versenyzővel volt dolgunk. Kis táblagépen mutogatott korabeli fotókat, elmesélte a gyár történetét, és kerített idős bácsikat, akikkel videointerjúkat készített: elmesélték, milyen volt az élet a gyártelepen a világháború alatt. A túravezetőnk a lelkemre kötötte, hogy ne lőjem le az összes poént, nehéz megállni, azért megpróbálok érdekesen írni konkrétumok nélkül…

Elindultunk az objektum felé. A Csepel Művek területe egy nagyon különleges világ. Gyakorlatilag egy város a városban. Például közlekedik benne BKV busz. Elkényeztetett budai leányként ezt pl. nem gondoltam volna. A pizzéria (mert az is van benne) pedig fantasztikus ajánlattal kecsegtet: 19 percen belül kiszállítja a pizzát (gyanítom a Csepel Művek területén). Csak egy icipicit haladtunk befelé, és ott állt egymás mellett egy kovácsműhely és egy munkásszálló, amelynek ablakából két kisgyerek integetett kifelé, apukájuk karján ült a harmadik. Kicsit más világ, mint ahol általában mozogni szoktam. A kovácsműhelyből folyamatos, ütemes, fémes csattanások szűrődtek ki, pedig már kora este volt. Nem is értem, miért pont mellette van a munkásszálló… (A hab a tortán az volt, amikor késő este, sötétben jöttünk kifele a bunkertúráról, és a kovácsműhely ajtaja nyitva volt. Olyan amerikai filmes giccsnek is lehetett volna nevezni, ha nem a nagy magyar valóság volna: hatalmas gépek, a gyomrukban egy izzó valami, amire egy elképzelhetetlenül nagy fém izé (nem kalapács formájú kalapács???) súlyt le kb. 10 másodpercenként. Konkrétan remegett a föld a lábunk alatt.)

A legnagyobb meglepetés az volt, amikor kiderült: óvóhelyünk a föld FELETT van. EGY ÉPÜLET!!!???!!! Ilyenről még nem is hallottam. Belül részletes eligazítást kaptunk arról, hogyan kellett eljárni légi riadó esetén, és képekkel, videókkal tarkított előadásban mesélte el a srác az óvóhelyek kialakításának történetét. Teljes képet kaptunk arról, milyen volt az élet a Weiss Manfréd Művek (mert akkor még úgy hívták) területén az 1930-40-es években. Az óvóhely 2 emeletes volt, és rengeteg különlegességet tartogatott a tőzeg vécétől kezdve a régi telefonállomásokon át a Polgári Védelem című újság példányaiig. Ennek az az egyik érdekessége a sok közül, hogy a keresztrejtvény csak és kizárólag demagóg megfejtésekből állt, mint pl. “Sugárhelyzet gyors tisztázása csak sugárfelderítési eredmények alapján végezhető el”, vagy “Magyarország teljes fölszabadulásának napja történelmünk legjelentősebb napja lett”.

És igen, itt ugrottunk az időben. Mert ezek az óvóhelyek a világháború után is fennmaradtak, sőt, fenntartásuk kötelező volt. A legtöbb folyóirat, orvosi eszköz vagy karbantartási napló a világháború utáni időszakból való. A levéltárból különböző dokumentumokat, leveleket is összeszedtek, igazi jó kis történelemóra fíling volt, csak nem unalmas, Rózsika néni felolvas stílusban, hanem egy lelkes, bennfentesnek tűnő információk birtokában lévő srác előadásában. Szabadidő is volt bőven, hogy felpróbáljuk a gázálarcokat (szerintem kb. 500 db volt belőle az objektumban), beleolvassunk a naplókba, végignézzük az 50-es évekből ott maradt jódampullák lejárati idejét, megtekerjük a légcserélő berendezést, vagy megszólaltassuk a hátborzongató légoltalmi szirénát. Azt is megtudtuk, hány óvóhely van Budapesten (engedélyt kaptam, hogy ezt eláruljam: kb. 3300-3400), illetve az is kiderült, hogy egy időben „kiárusították” az óvóhelyeket, így a legtöbb magánkézben van, azonban az állaguk megóvása kötelező, és ha a katasztrófavédelem kéri, 24 órán belül kiürítve, működőképes állapotban rendelkezésre kell bocsátani. Hátborzongató. Reméljük sosem lesz rá szükség. A non plus ultra (már ha ilyen témában lehet ezt így aposztrofálni) az volt, amikor vak sötétben átélhettük egy nagy teljesítményű, mélynyomókkal felszerelt hifi által imitált bombázás hangjait. Még így „poénból” is durva.

 

 

 

 

 

 

 

 

A téma egyáltalán nem szívderítő, az előadás és a program viszont ezt is feledtetni tudta. Az egyetlen negatív kritika, amit meg tudok fogalmazni az az, hogy egy picit statikus volt a program, én például jobban körülnéztem volna a Csepel Művek és a többi óvóhely környékén. Szerveznek néha más érdekes túrákat is, nekem pl. a kőbányai pincerendszeres túrára fáj a fogam nagyon. Aki szereti az ilyen jellegű történelemórákat, annak jó szívvel ajánlom.

Ha szeretnétek marketinges rizsát is a végére, akkor csak azt tudom mondani, hogy nekem úgy tűnik (bár bevallom nem végeztem részletes piac- és versenytárselemzést), hogy a srácok találtak egy jó kis piaci rést, és azt jól betömték. Valóban egyedülálló programokat kínálnak, túrákat olyan helyekre, ahova nem lehet csak úgy bejutni. És profin csinálják, utánajárnak, kutatnak a témában, érdekes, információkkal teli, de egyáltalán nem unalmas kirándulásokat szerveznek történelem- és építészet-rajongóknak. Egyre több ilyen alternatív városnézést kínáló cégről hallok mostanában, szerintem van rá igény. Van az a réteg, akit nem a tömegturizmus által felkapott helyek, hanem az ország ilyen kis gyöngyszemei (oké, oké, a gyöngyszem egy óvóhely esetében talán túlzás) érdekelnek. Én drukkolok ezeknek a vállalkozásoknak, szerintem fontos, hogy az emberek jobban megismerjék és átlássák a várost, ahol élnek: az intim kis zugokat, titkos rejtekhelyeket, egykori történelmi események színtereit. Ámen.