Ez nem az előző sztori folytatása lesz.

Arról csak annyit, hogy időközben javult a helyzet. Mint megtudtam, elindult a párbeszéd a tulaj és munkatársak között. A beszélgetés egyik eredménye, hogy a munkatársak kérésére bevezették a délutáni sziesztát. 3 és 5 között bezárnak. „Az irgalmatlan hőségben kell ez a kis pihenő” – mondták a lányok. „Gyakorlatilag nincs forgalom ilyenkor, és kell idő a felkészülésre az esti roham előtt.”

Elsőre furcsa volt ez a mediterrán szokás, amikor az egyik 40 fokos délutánon 3 órakor jelezték: maradjunk nyugodtan, de kihoznák a számlát. Aztán, látva őket, ahogy felrakott lábbal megérdemelt pihenésüket töltötték az árnyékban, már nem bántam. Újra kedvesek, közvetlenek, visszatért az élet, móka, kacagás. És mindez „csak” annyi, hogy elindult a kommunikáció a tulaj és a munkatársak között.

A téma most egy bécsi ügyfélélmény lesz.

Történt, hogy egy kedves barátomtól a július 17-ei bécsi Robbie Williams koncertre kaptam egy ajándékjegyet (amit ezúton is köszönök!). Magamtól nem jutott volna eszembe, pedig kár lett volna kihagyni életem egyik legjobb koncertélményét. 65 ezren egy emberként táncoltunk, búzamezőztünk, és teli torokból énekeltük a Let Me Entertain You-t, az Angelt, a Me and My Monkey furcsaságot és a többit. Maximális ego, maximális látvány, maximális hangulat. Robbie felszedett pár kilót, de fantasztikus show-t csinált.

Ha már Bécsben van az ember, miért rohanna azonnal haza? És ilyenkor a városnézés, az aktuális kiállítás mellett gyakran elkap a vásárlási láz. Nem, nem a 80-as évek végi Gorenje -turizmus nosztalgiájaként. Az kimaradt. De a 90-es évek végén, a 2000-es évek elején, amikor nálunk még nem volt H&M, Zara, Mango és a többiek, vonzó program volt az állami ünnepnapokat bécsi vásárlással tölteni a barátnőkkel.

Most mindenhol hatalmas sale feliratok hívogattak. És kíváncsi is voltam, ma mennyiben tér el a választék az itthonitól. Eltér. Nem csak választékban. Bárhova mentem azt éreztem, el akarnak adni nekem. Nem voltak tolakodóak, de figyeltek, kedvesek voltak, és végig az volt az érzésem én vagyok a vevő, ők az eladók.

A Stephansplatz melletti högl márkaüzletbe is eltévedtem. A högl egy osztrák cég, cipőket gyártanak 70 éve.

Nem egy trendi-szexi márka, nem egy Abercrombie, vagy egy Desigual – mindegyik egyesével megérne egy ügyfélélmény posztot. A Desigual világát nagyon szeretem, a Come half naked – go fully dressed akciója abszolút on brand. Az első 100 érkező egy felsőt és egy alsót kap ingyen. Kíváncsi vagyok, nálunk mikor lesz, lesz-e ilyen akció, most hogy áprilisban Budapesten is nyílt márkaüzlet.

A högl nem ilyen vagány márka. Ők Az osztrák minőségi cipő márka – mondják magunkról. Eladnak naponta 8.000 pár cipőt, azt – úgy tűnik – elég kiválóan.

Bementem. Azonnal odalépett egy kedves hölgy. Az első kérdése a köszönés és a “segíthet-e” után, hogy megkínálhat-e egy pohár vízzel? Nem voltam kivételezett. Egy 60-as gyöngyöző homlokú úr elégedetten fogyasztotta a saját adagját.

Körbenéztem, ráböktem egy csinos feketére. Digitális kütyüjében azonnal ellenőrizte, van-e a méretemben, majd pillanatok alatt meg is érkezett a doboz. A lábamra segítették. Passzolt. Mi több, a valaha próbált legkényelmesebb magas sarkú volt a lábamon. Nem volt kérdés. Fizettem, bepakolták a szerzeményt egy masszív papírtáskába.  Már ezzel is boldog lettem volna.

De nem az történt, ami szokott. A pulton átnyújtott táskát az ember ilyenkor elveszi és elhagyja az üzletet. A hölgy azonban megkerülte a pultot, az ajtóhoz kísért, kinyitotta, majd további szép napot kívánt, és természetes mosollyal a kezembe adta a táskát. Mindezt 60 (!) euroért! Kiléptem az ajtón, és elégedett érzés öntött el. A sarkon túli luxusüzletekben ez nyilván alap, de itt erre nem számítottam.

A WOW élmény: többet adni, mint amire az ügyfél számít. Persze a kiszolgálás csak egy része az ügyfélélménynek. Sok mindennek egyszerre kell működnie, hisz az ügyfélélmény az összes benyomás, ami ér, mielőtt választunk, amikor választunk, és miután választottunk.  Mégis gyakran az ilyen apróságok, amikor többet kapunk, mint amire számítunk, maradandó nyomot hagynak bennünk.

Azon gondolkodtam, vajon mennyibe került mindez? Egy pohár víz, és az ajtóig kísérni. És közben azon is gondolkodtam, amikor én vagyok eladó szerepben, mi minden lehet ez a bizonyos pohár víz és ajtóig kísérés.