Tartozom egy vallomással: eredetileg kreatív akartam lenni. Az úgy volt, hogy a Külkeren igyekeztem diplomát szerezni, amikor egyszer csak meghirdették az Első Magyar Diák Reklámversenyt.
Egy kicsi, de annál lelkesebb csapattal belevágtunk, Fazekas Ildikó volt a felkészítő tanárunk. Aztán később a belső konzulensem is, de ez most mindegy. A fantasztikus második helyet szereztük meg, az elsőt elvitték az NK-sok, élükön azzal a Csurgó Balázzsal, aki azóta a Havast vezeti, de nem a Henriket, hanem azt az ügynökségest, amit minden normális ember Euro RSCG-ként ismer. De hogy el ne kalandozzak, elmondom, hogy a csapatban én voltam a szövegíró.
Azt gondoltam akkor, hogy ilyen renoméval gyerekjáték lesz egy menő reklámügynökségen elhelyezkedni, hiszen miért is hagynának ki egy ilyen, az életben egyszer adódó lehetőséget, mármint hogy engem felvegyenek? Később rájöttem, hogy erre gyakorlatilag végtelen válasz létezik. Beadtam a jelentkezésem a McCann-be, egyenesen a Kaszásnak. Csodák csodájára – mondom ezt mai fejjel – behívott magához, beszélgettünk. (Valójában ez már a második találkozóm volt vele, mert egyszer korábban is zaklattam már egy kis segítségért a szakdolgozatomhoz, amit a sokkoló és meghökkentő reklámok témájában írtam, különös tekintettel a Tango és a Cherry Coke hirdetéseire. 1996-ban ezek még viszonylag meghökkentőnek számítottak.) Na szóval találkoztam az emberrel, de nem folytatódott a dialógus, viszont párhuzamosan betámadtam a GGK-nál Nemes Julit is, hogy én bizony szövegíró szeretnék lenni. Ő is kedvesen fogadott, szánt rám némi időt. Ha jól emlékszem, egy hétre rá hívtak is a GGK-ból, a későbbi főnököm, Novák Péter. Azt mondta, a Juli szólt neki, hogy van itt egy lelkes srác, aki bár kreatív szeretne lenni, de szerinte ökantnak jobb lenne. Felvettek, ökant asszisztens lettem. A brainstormingokon igyekeztem azért minél jobban exponálni magam, amit a GGK-s kreatívok nyitottan fogadtak, szerettem ott. De megmaradtam ökantnak.
A következő munkahelyem a DDB lett, ahol nem adtam fel kreatív próbálkozásaim, és hogy milyen jól tettem, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az egyik ötletemből film lett. A projekt hivatalosan kirendelt szövegírója épp magánéleti válsággal küzdött, így a kiküldendő 3 filmötlet közül az egyik az enyém lehetett. És az nyert! Persze nem pont abban a formában valósult meg később, de mégis nagyon büszke voltam – és hálás is az akkori kreatív igazgatónak, Bohus Csabának, hogy mindehhez asszisztált. Itt lehet megnézni.
(Nem tartozik szorosan ide, de ha már szóba került a DDB, megmutatom azt a reklámot, amire talán a legbüszkébb vagyok. Ökantilag, természetesen. Még a 2000-es évek legelején készült és két érdekessége van: az egyik, hogy nem ez volt a hivatalos, ügyfél által elfogadott, PPM-en véglegesített verzió, az ennél egy sokkal kommerszebb darab volt: arról szólt, hogy egy fiatal pár vidáman abba az étterembe megy be, ami előtt az (akkor) új Volkswagen Polo áll, mert az biztos jó döntés. A reklámot leforgattuk, ügyfél szerette, pipa. De a kreatív kollégák (és most jön a második érdekesség, ugyanis 10 év után itt a Cafénál megint velük dolgozhatom együtt, Varga Tibiről és Simon Zoliról van szó ugyanis) ott a forgatás helyszínén (Liszt Ferenc tér) kitalálták, hogy csinálnak egy “folytatást”, ami szerintük – és szerintem is – sokkal jobb az eredetileg elfogadott történetnél, és persze el is mondja ugyanazt, csak kevésbé szájbarágósan. Ez itt az.)
Később az Ogilvynél is volt olyan kreatív ötletem, amiből lett valami, konkrétan egy matrica, amit megmutatni nem tudok, de leírom: az Indesit egyik új, megnövelt berakodónyilással rendelkező felültöltős mosógépére kellett kitalálni egy matricát, ami erről a fícsörről szól. Az ötletem egy nagy kosárlabdagyűrű volt felülnézetben, amibe épp berepül egy a gyűrűhöz képest kis kosárlabda, a felirat pedig: Dobjon be egy nagy mosást! Penge.
Na mindegy is, tulajdonképpen nem ezekről akartam írni, és nem is arról, hogy mostanában hogy állok ezzel a témával, illetve hát hogy e témában a kreatív kollégák hogy állnak velem. De azért elmondom 🙂 Az a nagy helyzet, hogy általában udvariasan meghallgatják, majd többnyire figyelmen kívül hagyják a közösbe bedobott ötleteimet. Nem rossz szándékból, ez egyértelmű, hanem mert szerintük túlzottan eszközben gondolkodom, tehát jobbára előreszaladok ahelyett, hogy az üzenetből, a briefből indulnék ki, ahogyan ők teszik. Sajnos ezt el kell fogadjam. Persze voltak, és minden bizonnyal lesznek is apróbb kivételek, de ez van.
Tehát a lényeg: szolgáljon jó tanácsul a hozzám hasonló, alkotási vággyal megáldott ökant kollégáknak a javaslatom, hogy ne adják fel, de fogadják meg a szövegírással komolyabban foglalkozók tanácsait! Maradjanak kreatívak, viszont az ilyen energiáikat összpontosítsák inkább az inspiráló briefek és prezentációk írására, és ha ez nem elég, ott a Facebook, ahol aztán lehet bátran önmegvalósítani.
Továbbra is meggyőződésem, hogy jó az, ha egy ökant néha ki meri tenni a lábát kreatív területekre is, simán lehet, hogy javaslataival segíti a kreatívok ötletrakétáinak beindítását, de ennél többre ne nagyon törekedjünk! Viszont szakmai érvek alapján igenis merjünk szűrők lenni a bejövő ötletek tekintetében, és nem csak azért, mert ez feladatunk is, hanem azért is, mert működik. Még valami: a kreatívok megkerülésével soha, de tényleg SOHA ne bombázzuk saját kreatív ötletekkel az ügyfeleinket! Lehetnek, sőt legyenek proaktív javaslataink, de azokat csak házon belül osszuk meg a csapattal, vagy akár a kreatív vezetővel, és ha rajtuk átmegy, majd ők kidolgozzák. Mert ez a dolguk. Mert értenek hozzá. Minden jót!