Miből lesz a cserebogár?

“Hát a petéből, utána a petéből kifejlődő lárvából, aztán a bábból, ezt az egészet pedig teljes átalakulásnak hívjuk, biztos sokaknak rémlik az iskolai biológiaórákról. A cserebogár egy igazán érdekes rovar, nem túl szép, emellett kártékony, ezért aztán nem örvend nagy népszerűségnek, ami teljesen érthető.”  (Forrás)

Ha a cserebogarat behelyettesítjük hirdetésre, a fenti kis ismertetőben mindössze pár szót kell változtatni: “Hát az ötletből, utána a ötletből kifejlődő layoutból, aztán a végső layoutból, ezt az egészet pedig teljes átalakulásnak hívjuk, biztos sokaknak rémlik az iskolai marketingórákról. A hirdetés egy igazán érdekes dolog, gyakran nem túl szép, emellett sokak szerint kártékony, ezért aztán nem örvend nagy népszerűségnek, ami teljesen érthető.”

Jelen poszt írásakor Button pont bevágott Raikönnen elé a pénteki második hungaroringi edzésen, ahol a finn gyorskörön volt, így nagyot kellett fékeznie. De nem, nem követem online, mert fontosabb, hogy poszt szülessen. Lehetőleg szakmaibb, mint az eddigi írásaim. Tehát most mindenki kap egy virtuális Paddock Club jegyet és irány a boxutca, megnézhetitek pár sajtóhirdetés elkészülésének fázisait.

Bocsánat, hazudok, neverending story lenne, fázisokat inkább csak egynél mutatok, a többinél inkább csak a legelejét és a legvégét. Bemelegítésként kezdem egy egyszerűbbel: Vodafone Alapítvány, Főállású Angyal print. A több között prezentált sajtó-layout egy egyszerű mozaikos megoldás, amire a vörösök ráharaptak. Ez volt a prezentációban:

voda_layout

És ez lett a végleges:

voda_final

Mint látható, nem hogy a lényeg, de szinte semmi nem változott a layouton a megvalósulás során. Nem csak ezért, de az a helyzet, hogy a Vodafone Alapítványt csak egy dolog választja el az álomügyfél státusztól, ez pedig a büdzséjük. Szeretjük őket, mert szeretnek minket, nyitottak az ötleteinkre, jó hangulatúak a megbeszéléseink, bízunk egymásban. Remélem, jövőre is lesz alkalmunk együtt dolgozni, illetve addig is többször.

Hasonlóképp zajlott a következő Skoda-hirdetés elkészülte is, mutattunk egy (pár) ötletet (nem mondom, hogy a világ legegyedibb gondolata, láttunk hasonlót már erre-arra, de legalább vitathatatlanul releváns), amin aztán végül csak a stockfotó rendelkezésre (nem) állása miatt kellett egy kicsit változtatni:

yeti_layout yeti_final

Némileg nehezebb szülés volt a Skodás taxi-hirdetés. Az úgy volt, hogy miután egyre többet lehetett találkozni a sajtóban a hírrel, hogy a főváros vezetése új taxisrendelettel készül, belekezdtünk egy proaktív munkába, ugyanis az újonnan megadott technikai paraméterek tökéletesen stimmeltek az új Octaviára, de még a Rapidra is. Azt találtuk ki, csinálunk egy olyan hirdetést, ami a taxisoknak szól, hogy válasszák az új Octaviát, ha esetleg a meglévő autójukat cserélni kellene, vagy esetleg amúgy is épp terveztek új autót vásárolni. Szépen megszülettek az ötletek, készült is három verzió, jópofák voltak, de pont mielőtt kiküldhettük volna (emlékszem, hasonlóan a maihoz egy péntek délután volt), tragikus hirtelenséggel megérkezett ugyanerre egy brief az ügyféltől. Áááá! Mindegy, így is kihoztuk a helyzetből a maximumot, kb. postafordultával kapták a három ötletet, amelyek közül ez volt az ügynökségi javaslat:

skoda_taxi_layout

Sajnos itt már nem sikerült minden elem nagyszerűségéről meggyőznünk az ügyfelet, így a csodálatos sárga hátteret ki kellett dobnunk, de ennek ellenére elégedettek voltunk, az ötlet ugyanis csont nélkül átment:

Skoda_taxi_final

Sőt nem csak átment, hanem csíkot húzott maga után, mert nem sokkal később érkezett egy hasonló brief Seatra is, konkrétan az új Toledóra. Erről a típusról azt kell tudni, hogy gyakorlatilag az utolsó szögig ugyanaz, mint a Rapid, csak nem Skodának hívják. Volt még a tarsolyunkban pár ötlet, így a Seatosok is a szokásos átfutási időn jócskán belül kapták a javaslatainkat, például ezt a kettőt:

SEAT_taxi_layout2 SEAT_taxi_layout1

Ugye tudjátok, mi következik? Igen, a kreatívok rémálma, a legrettegettebb ügyfélkomment, miszerint a kettőből legyen egy! Amikor ez a komment elhangzik, az ökant mosolya általában nem őszinte – pedig ezt fel lehet ám pozitívan is fogni, hiszen az ügyfél nem tudott választani a két zseniális ötlet közül, ezért mindkettőt szeretné, de csak egy felülete van… Természetesen összeállt a cucc, a festékes bödönért körmünk szakadtáig küzdöttünk, végül anélkül kellett véglegesíteni, íme az eredmény:

SEAT_taxi_final

És akkor most újra egy jó példa, még mindig autós: felkérést kaptunk az Auditól egy promós kampányra, print+online, elvileg nem egy nagy etwas. A briefing után visszavonultunk ötletelni, és a történet egy – a jelenlegi poszt témája szerint csak – mellékágaként mertünk nagyot álmodni, és az egyik úthoz vittünk filmes javaslatot is. Vélhetően az alant is látható, kicsit fennhéjazó megközelítésnek és letisztult layoutnak köszönhetően az az út nyert, amihez forgathattunk is egy kicsit (werk-képek a Café Creative Facebook-oldalán), abszolút sikertörténet:

Maximalista_layout

A véglegesítés során lényegében csak annyi változott, hogy monokrómból színes lett a hirdetés, és mivel a legfőbb print felület egy épületháló lett, a headline-t sokkal, már-már harsányan nagyra kellett vennünk:

Maximalista_final

Persze azért az Audival sem minden projekt gyalog galopp, néha belefutunk egy-egy olyan feladatba, ahol komoly kihívás épen tartani a bicskánk pengéjét. Ilyen volt az új A3-as bevezető sajtóhirdetése is, amelyre ez a layout lett a befutó:

audiA3_layout

MMI Touch, érintésvezérelt navigáció és egyéb nyalánkságok, adekvát kreatív ötlet. A kivitelezés során azonban sehogy sem akart összejönni a felső kép, hol nem volt elég Audis, hol nem jött le róla, mit is akar ábrázolni, hol nem voltunk elégedettek a 3D-vel:

audiA3_kozteslayout1

audiA3_kozteslayout2

audiA3_kozteslayout3

Így végül az alapgondolatot megtartva a következő végeredmény született – amely bár talán kevésbé látványos, sokkal többet mond magáról az autóról, így az ügyfél is boldogan bólintott rá:

audiA3_final

Mutatok UPC-t, bár már sajnos nem az ügyfelünk, de az egyik utolsó nagyobb közös projektünk pont jó példa ehhez a poszthoz. HD-re kellett ötleteket vinnünk, amiben ugye az a truváj, hogy sokkal többet lát az ember a képből, mint egy mezei tévén. Kifordítva pedig mondhatjuk, hogy ha nem HD-t nézünk, az olyan, mintha kevesebbet látnánk, értem? Tessék:

upc_hd_kitakart_printA4

A kitakarós ötletet megmutattuk még óriásplakáton is, sőt speciális billboard-javaslatot is vittünk, amibe ahogy kell, bele is szeretett az ügyfél:

upc_hd_bb_layout

upc_hd_bb_3D_layout

A megvalósítás során azonban sajnálatos módon elvesztettük az az elegáns letisztultságot, amit itt házon belül mind kedveltünk, a végeredmény valahogy sokkal „reklámosabb” lett, mint amennyire annak szántuk, de hát ugye tudjuk, a kreatív szempontok igen gyorsan alul tudnak maradni, amikor a sales osztály bekeményít, örültünk tehát, hogy legalább az alapötlet megmaradt:

upc_hd_kitakart_print_final

Habként a tortán a speciális óriásplakát is elkészült, legyártottak egy pár olyat, amire „papírdoboz” toldat került (a karácsonyi papír természetesen nem a véletlen műve), de a valóságban nem ütött akkorát, mint a látványterven:

upc_hd_bb_3D_final

Mivel ez egy hivatalos Cafés blog, nem lenne illendő egy holisztikus posztból kihagyni az OTP-t, így átsétáltam a szemben lévő asztalhoz, ahol Szandra székel, és kértem tőle idevágót. Szerencsére olyan küldött, amire titkon vágytam, miszerint rajzos layout, fotós megvalósítás:

OTP_Lahi_layout

A rajz miatt tettem ezt be, nem az elképesztő mennyiségű jogi szöveg miatt 🙂 Az igazat megvallva sosem szerettem a rajzos layoutokat, sőt a rajzos storyboardot sem, de tény, hogy sok esetben nincs jobb megoldás. (A legjobban egyébként azokat a hirdetéseket utálom, amelyek már kint plakáton, vagy a villamos oldalán is rajzosak.) Ez lett a végleges, természetesen még több jogi szöveggel:

OTP_Lahi_final

Csoda, hogy átment a jogon, az alak ugyanis elég veszélyesen utazik, nem beszélve a személyautók általánosan elfogadott 75 kilóban maximált tetőterhelhetőségéről…

Mielőtt a hivatalos blogtrollunk megkérdezné, hogy akkor most mi is a poszt mondanivalója, jelzem, hogy semmi, szándékom a szimpla szórakoztatás volt, na jó, infotainment, ha már mindenképp skatulyázni kell. És ezúton üzenem Winklernek és Bazsónak, hogy mi is sajnáljuk. Köszönöm a figyelmet, gyertek máskor is!

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson