Valamelyik reggel kollégák egy válogatott csoportjának meséltem két filmélményemet, s az ebből kerekedett beszélgetésnek nem is tudom, mi lett a tanulsága. Azért nehéz röviden összefoglalni, mert olyan filmek szolgáltattak a kiindulópontot, amelyek holisztikus módon kívánják bemutatni világunkat, és a létezés kérdését (és egyik sem a Prometheus).

Samsara – A lét örök körforgása*

Mivel a szanszkritom gyenge, bemásolom ide az első definíciót, ami szembejött arról, hogy mit értünk az alatt: szanszára. A szó jelentése „létforgatag”, a lélekvándorlás indiai formája. A motívum nem egyetlen valláshoz kapcsolódik, egyaránt jelen van buddhizmusban, a hinduizmusban  és más ezekhez közelálló vallásokban is.
(forrás: Wikipedia)

Terebess Gábor magyar zen szerzetes és orientalista könyvkiadó Ázsia Lexikonjában már jobban elmélyül a szó értelmezésében. E szerint a szamszára (itt „m” betűvel használja a szót) a lélekvándorlást, az ismétlődő születés és halál körforgását jelenti, amely során az élőlények lelke a haláluk után egyik testből a másikba vándorol. Az ember karmája eredményeképpen újra és újra megszületik, és a feltételekhez kötött léleknek az univerzum 8 400 000 létformájának mindegyikében meg kell születnie. Miután a lélek (dzsíva) keresztülment e sok millió születésen, végre eléri az emberi létformát. Ekkor lehetőséget kap arra, hogy elkezdje az önmegvalósítás folyamatát. A védikus szentírások szerint ha valaki elpazarolja az emberi létformát azzal, hogy életét csupán az érzéki élvezetek mámorának adja át, az ismételten rákényszerül az alacsonyabb létformákban való megszületésre.

A Samsara mint film Mark Magidson és Ron Fricke munkája, ez az alkotópáros jegyzi az 1992-es Világok arca: Baraka című alkotást is. Mondandójában nagyon hasonló a két mű, viszont a bravúros technikai megvalósítás is fontos mindkettő esetében, és mivel ebben a Samsara két évtizedes előnyben van, erről írok részletesebben.

A 2011-es Samsarát mintegy 5 év alatt forgattak 5 kontinens 25 országában, 5 000 000 dollárból. Az egészet 70 mm-es filmre vettek fel. Persze számítógépen nézve a felbontás körülbelül nyolcada az eredetinek, de van egy pár mozi a világon, ahol ki tudják használni ezt a technológiát. Laptopon nézni a filmet kicsit olyan, mint ha megszagoltatnának velem egy parfümöt, amiben hetvenezer bolgár rózsa esszenciáját gyűjtötték össze – de mindezt egy sertéstelepen. A Samsara emellett olyan dokumentumfilm, melyben nincs narráció, illetve hagyományos értelemben vett történetmesélés sem. Mégis kapunk történetet azáltal, hogy bepillanthatunk a világ nagyon sok zugába, és megláthatjuk – durván fogalmazva – az egzisztencia pro- és kontra érveit. Nekem megdöbbentő volt, hogy a több olyan helyszín és jelenség is van a filmben, amellyel meg soha nem találkoztam, pedig azt hittem, hogy a XXI. században az információs szupersztráda közepén elgázolnak az efféle érdekességekkel. De nem, kínai börtönben táncoló férfiakkal például nincs tele az internet. (Mondjuk nem kerestem rá…)

Saját bevallásuk szerint az alkotók törekedek rá, hogy elkerüljenek egyfajta nézőpontot, helyette a képek vezéreltek őket, így a végén kvázi kialakulhatott a valóság leképezése. Habár szeretem a filmet, szerintem ez a törekvésük nem járt sikerrel. A Samsara kétemberes projekt volt, így óhatatlanul az ő látásmódjuk hagyta rajta a legnagyobb nyomot. Nagyobbat, mint az összes meglátogatott ország összes szomorú szemmel néző őslakosa. Elgondolkodtató, hogy az ember környezetromboló és önpusztító hatását bemutató nagy lélegzetvételű filmre is romboló hatással van az emberi közreműködés. Szinten érdekes erre a gyönyörű képeket felvonultató szavak nélküli másfél órára azt mondani, hogy szájbarágós. Pedig sajnos az, de ettől meg elvitathatatlan érdemei miatt nagyon érdemes végignézni. Végig, mert bár a trailereket nézve is megkaphatjuk a hihetetlenül látványos timelapse felvételeket, légi felvételeket és tömegjeleneteket, de a film szép keretes szerkezete is kell a katarzishoz. Középiskolában kötelezővé tenném a megtekintését. http://barakasamsara.com/

A Baraka/Samsara után kell megnézni a Life in a Day című alkotást. Hasonló téma, de más elképzelés, illetve más megvalósítás mind művészileg, mind technikailag.

Life in a Day – Az élet egy napban

A koncepció az volt, hogy 2010. július 24-én a felhívásra jelentkező, végül közel nyolcvanezer ember a YouTube, a National Geographic Films és Ridley Scott (aki még mindig nem a Prometheussal jelentkezik) felkérésére megörökítse azt, amit aznap, abban a pillanatban tapasztaltak, bármit, amit akartak. Végül 4500 órányi beérkezett felvételből vágták a filmet, mely nagy hírverést kapott, a jó ötlet mellett nyilván vonzereje volt az újdonság csodája, illetve Ridley Scott, mint húzónév. Az emberek többnyire vidám eseményekről küldték be felvételeiket, ami kifejezetten érdekes a Samsara emberiségből kiábrándult attitűdje után. Ennyivel vidámabb valaki attól, hogy van kamerája? Árnyalja a képet, hogy a szervezők a „nagy nap” előtt 500 videokamerát is kiosztottak kifejezetten szegényeknek, és jellemzően ők sem az árnyoldal megmutatására törekedtek. A felvételek egyébként ebben a filmben is gyönyörűek, hiszen ma már sokaknak van hozzáférése olyan technikához, amely például a Baraka elkészülésének évében a csúcsnak számított, és ehhez még hozzáadódik az egyes szám első személy nagyszerűsége. A remek vágómunkának hála, végül nem lett egyoldalúan hurrá-optimista a film, mely nagy kritikai- és közönségsikert aratott.

Ha reklámos fejjel gondolkodom, könnyen tudok magyarázatot találni az említett filmek közötti vidámság-anomáliára. Az élet egy napban esetében a hollywoodi stábtagok, a résztvevő világcégek, a médiatámogatók mind a téma könnyedebb interpretációja fele terelgethették a projektet. Nem tudom például az arányokat, hogy mennyien küldtek videót fejlett országokból, és mennyien a harmadik világból, de szerintem alulreprezentáltak azok az országok, ahol a születéskor várható élettartam mondjuk maximum ötven év.

Nem kétlem, hogy véletlenszerűbb merítésből heterogénebb anyagot kaptunk volna végeredményként, mégis szeretnem azt hinni, hogy az „igazság” valahol a két típusú film álláspontja között van. A törpök élete nemcsak játék és mese, de nem is egy olyan lélekvándorlási hurok, ahol a csernozjom-galandféreg-szomáliai kalóz karrier befutása után, elkerülhetetlen kegyetlenkedéseink miatt dzsivánk újra kőolaj szintről kezdhet, és ez így megy az idők végezetéig, vagy legalábbis addig, amíg nem születünk véletlen svájci állatvédőnek.

Ugyanakkor szükség van arra, hogy a Samsarához hasonló módokon újra és újra megmutassák nekünk, hogy milyen szempontból haladunk rossz úton – pláne ha ilyen bravúros a megvalósítás –, mert az ilyen emlékeztetők nélkül sokan végképp nem törődnének egymással és az élőhelyükkel. Ha pedig befogadtuk ezt az üzenetet, nyugodt szívvel nézhetjük meg a könnyedebb szórakozást, Az élet egy napbant, ami majd mosolygásra késztet, mert pontosan ez a következő lépés az élhetőbb világ felé.

 

*Létezik egy azonos című 2004-es játékfilm is (IMDB).