Egy síelés alkalmával a szívemnek – nagy filmkedvelőként – kedves játékot játszottunk, amelyben egyikünk feldobott két filmes karaktert, és a többieknek ki kellett találnia, hogy az őket játszó színészek melyik filmben játszottak együtt. Az egyik feladvány Greg Focker, vagy ha magyarul ismerősebben cseng, Shag Beckur (Ben Stiller – Apádra ütök) és Carl Denham (Jack Black – King Kong) közös mozija volt. Rövid csend után őrült, felismeréstől csillogó szemmel, a mutatóujjamat rázva üvöltöttem be a megoldást, hiszen erre jól láthatóan senki nem gondolt: „A Kakkantós!”

Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, hogy a társaság részéről a reakció erősen teátrális és eltúlzott volt, ugyanis földön fetrengő, csapkodó nevetésben tört ki mindenki. Különösen, hogy a megoldás a „Trópusi Vihar” lett volna. Hozzáteszem nem az egyetlen megoldás, mert a két színész elég sok marhaságban szerepelt együtt, köztük abban is, amelyben az emberiség nagy kutyagumi problémájára megoldást hozó találmány, a Kakkantós (VaPOOrize) játszik főszerepet (Envy – Irigy kutya). A koncepció szerint egyszerűen csak le kell fújni a Kakkantós spray-vel kis kedvencünk végtermékét, és huss! mintha sose lett volna, nyomtalanul eltűnik. Igen, tényleg erről, illetve a címben is jelzett irigységről szól a film, és nem, valóban nem egy Oscar-díjas alkotásról van szó, de a filmnek van tanulsága, amiről később még lesz szó.

Ugyan nem tudom, hogy a texasi Suzy Batiz látta-e ezt az ominózus filmet, de úgy alakult, hogy hasonló elmeroggyant ötlet pattant ki a fejéből. A férje és két fia mellett elszenvedett hosszú évek biológiai támadásai után feltalálta az „esemény előtti WC-spray”-t (before-you-go toilet spray), a PooPourri-t, amellyel rendhagyó módon nem a levegőbe, hanem egyenesen a kerámiába, a víz felületére kell permetezni az illataromákat. A vállalkozás missziója tehát valami olyasmi lehet, hogy szeretnék, ha mindenkinek rózsa illatú lenne, vagy éppen jázmin, esetleg citrus.

Az innovatív termék megalkotásakor a feltaláló-üzletasszony gondolt a környezetre is, és természetes illóolajokat használt a mesterséges kemikáliák helyett, így nem kell lelkiismeret-furdalást éreznünk, amikor telepumpáljuk a kagylót a frissítő eszenciákkal.

Suzy hosszú évekig kísérletezett az illatokkal, mire sikerült megalkotnia a tökéletes fegyvert a gyilkos szagok ellen, ám a fiatal vállalkozás legnagyobb kihívása mégis az volt, hogy hogyan lehet kommunikálni egy olyan terméket, amely egy olyan tevékenységhez kapcsolódik, amiről kínos beszélni még szűk társaságban is, nemhogy tömegkommunikációban. Az ügyvezető asszony végül úgy döntött, hogy nem próbálja meg túl komolyan venni magát, és viccesre veszi a terméket, így születtek olyan termékvariánsok, mint a „Trap-A-Crap”, a „Royal Flush” vagy a „Deja Poo”. Kiemelt szerepet szánt a termékdesignnak is, ezért megbízott egy Art Directort a termék arculatának megtervezésével, hogy a végeredmény egy mérhetetlenül kedves, érdekes és „cool” termék legyen, amelyet kommunikációs szakértőként jutalomfeladat bevezetni a piacra.

A kommunikáció hangvétele innentől tehát adott volt, és mivel még is csak egy olyan start-up-ról van szó, amelynek termékeit mindenekelőtt meg kell magyarázni a fogyasztóközösségnek, végül egy vicces bemutató reklámfilmmel álltak elő, amelynek nézettsége a cikk írásának pillanatában meghaladta a 13 milliót.

Nézzük meg, mitől is működik ez a film, merthogy működik, ez a nézettségen túl kiderül a kapcsolódó kommentekből a YouTube-on és a Facebook-on is, többen leírják ugyanis, hogy ez volt az első hirdetés, amelyet nem lapoztak el, vagy hogy a főszereplő hölgy mennyire zseniális, és hogy már meg is győzték őket a termék megvásárlásáról, ami állításuk szerint nem sűrűn fordul elő, legalábbis nem tudatosan.

Arról már esett szó, hogy maga a termék is rendkívül karakteres, de ezt még ráadásként megfejelték egy rendkívül erős karakterrel reklámarcként. Nem Szulák Andit vagy Görög Zitát használtak, hanem egyszerűen kreáltak egy olyan intenzív jelenséget, aki azonnal felkelti, és jó ideig megtartja a figyelmet, akár majdnem két és fél percen keresztül is.

De lássuk, mi történik az első 5 másodpercben, hiszen hiába érdekes a hátralevő 2 perc, ha itt nem sikerül megragadni a felhasználó figyelmét.

Egy dekoratív hölgyemény felcsapja a WC ajtót, és lenyom egy olyan szöveget a szóban forgó tevékenységéről, hogy pislogni is elfelejtünk. Ráadásként olyan magabiztossággal teszi mindezt, ami egy ennyire kínos szituációban, mint a nyilvános WC használata, teljesen lehetetlennek tűnik, inkább azt a frusztrációt várnánk, mint ami a másik két ajtó mögül kilátszódó lábakból leolvasható. Pontosan ezt a magabiztosságot akarja eladni a termék maga is, így lényegében az első öt másodpercben megtaláltak és megragadtak bennünk egy olyan elemi vágyat, hogy egy akár mindennapos frusztrációt megszüntethessünk. Mindez persze tudat alatt történik, tudatunknak pedig éppen abból kifolyólag, hogy a téma eléggé tabunak számít, mindenképpen érdekes, ha egy csinos lány beszél róla olyan szöveggel, amivel a Showder Klubban is felléphetne.

A film egyébként éppen ezekre a szituációkra építi a termék használatát, ezzel gyakorlatilag versenytárs nélküli terepre evezve, és személyes termékként pozicionálva a WC-illatosítót, amely minden szituációban, idegen terepen is jól jöhet. Így nem is csoda, hogy külön férfi, női, sőt gyerek illatok is elérhetőek a kínálatukban. Persze jól érezhető, hogy elsősorban a női közönséget célozták meg, hiszen nekik különösen fontos, hogy mindig rózsaszálként illatozzanak, a férfiaknak pedig eladják a terméket a köré épített gegek.

Az érdekes működési mechanizmus és szürreális hangulat miatt tartottak attól a készítők, hogy csak egy internetes viccnek fogják gondolni a terméket az emberek, így külön hangsúlyozzák a filmben, hogy egy valódi termékről van szó, amely valóban működik is. Emellett további bizonyítékokat is hoznak, mint például az eladások mennyisége. Ez talán az egyik legérdekesebb pontja a kampánynak, ugyanis bár ahogy korábbi bejegyzésemben írtam róla, régen szokás volt az eladott mennyiséget kommunikálni, mára ez kiment a divatból. Itt azonban több kiemelt szerepe is van az eladások kommunikálásának. Először is mivel egy korábban létező dolog teljes kifordításáról van szó, fontos, hogy az emberek valódi termékként tekintsenek rá, és elhiggyék, hogy működik, amire ráerősítenek egy „feltétel nélküli szagmentes garanciával”. Ennél is fontosabb azonban, hogy a fogyasztók ne érezzék „cikinek” a termék megvásárlását és használatát, amihez szintén fontos társadalmi bizonyíték az eladott termékek mennyisége, amelyet ráadásul „élőben” lehet követni a weboldalon.

Az internetes kereskedelmet vizsgáló kutatásokból egyértelműen kiderül, hogy a vásárlási döntések meghozatalában ma kulcsszerepet játszik más fogyasztók véleménye, így az értékelések és kommentek, ám mégis újszerű, hogy egy reklámfilmben hivatkoznak az Amazon értékelésekre, és közben még egy fricskát is dobnak az Apple-nek, hogy helló, lenyomtunk titeket az Amazonon. Hoppá, újabb bizonyíték, jobbak vagyunk a világ jelenleg legerősebb márkájánál!

Nick Vanderpark (Jack Black), az Irigy kutya főhőse nem adta fel őrült álmát, hogy megoldja az emberiség kutyagumi problémáját, és kitartó munkával, valamint földöntúli hitével végül rendkívül sikeres, népszerű és nem mellesleg milliárdos lett. Ez lenne a film már előre beharangozott tanulsága, amellyel szemben áll Ben Stiller karaktere, aki egy csepp hitet sem mutatott, amikor beszállhatott volna a bizniszbe, végül pedig őrült irigykedésével a film fő komikumforrásává vált. Nem csak a fiktív történetekben, a való világban is kellenek ilyen őrült emberek, mint Suzy Batiz, akik máshogy látják a világot, és szinte vakon hisznek sokszor hajmeresztő ötleteikben, mert végül kiderül, hogy igazuk van, és akkor ott állunk, irigykedve vagy éppen csak csodálattal és tisztelettel, hogy igen, megcsináltad. A sikerrecepten túl (jó ötlet, még jobb megvalósítás, nagyon jó kommunikáció) tehát rendkívül sok hitre van még szükség a sikerhez. Ezt a gondolatot egy kisfilmmel támasztanám alá zárásként, amelyet korábban, egy vállalkozó életformát népszerűsítő pályázatra készítettünk.

Az USA-ban egyébként van egy kezdeményezés, amellyel a kisvállalkozásoknak is esélyt szeretnének teremteni a nagyok közé feltörni, ezért egy szerencsés vállalkozó megjelenhet a Super Bowl alatt a tévében, amely gyakorlatilag a legértékesebb műsoridő a világon. Én a Poo Pourri-ra szavaztam, ha úgy érzed, megérdemlik, itt megteheted te is.