Hogyan hősödjünk? (x)

Van egy ember. (Hogy a géfodorgábori borzasztó felütéssel induljon a bejegyzés.)

Aki nagy szociálpszichológiai idők nagy tanúja és alkotója. Itt volt az országban, nem nyilvánosan, de egy szűk kör megismerhette a gondolatait. Azzal lett híres eredetileg, hogy részt vett annak a vonulatnak a kialakításában, ami bebizonyította a társadalomtudomány módszertani arzenáljának felhasználásával, hogy adott körülmények között bárkiből válhat gonosz ember.

Merthogy a II. világháború után az volt az igazoló közvélekedés, hogy a nácik azok olyanok, hogy gonoszak, de mi nem vagyunk olyanok, mert mi nem tennénk olyat, csak ők, mert ők gonoszak. Aztán több kísérlet is bizonyította, hogy de, tennénk. Adnánk áramütést akkor is, ha meghalna a másik, smasszerként kínoznánk, ha a szerep és a körülmények ezt lehetővé teszik vagy megkövetelik, vagy a norma annyira eltolódott, hogy már abnorma. Te is gonosz lennél, és én is. (Nem én, nem, de igen, bizony, de hátha nem, de, igen, megmondható valószínűséggel – és így háborgunk pozitív énképünk fenntartásáért, ha elkezdünk rajta gondolkodni…)

Szóval a lényeg, hogy a szituációs tényezők bárkiből kihozhatják a legrosszabbat, ami terjedhet a passzív szemlélődőtől az aktív gaztevőig.

A tudós, aki közben világsztár lett, eljutott a gondolattal sok helyre, a világ nagyjából megértette. Eltelt közben 40 év, és a tudós rájött, hogy hogyan fordíthatná a társadalom hasznára az eredményeket, és megfogalmazott egy központi gondolatot:

Ha adott körülmények között bárki gonosszá válhat, akkor ugyanezen adott körülmények között miért ne válhatna bárkiből hős?

Az olyan típusú helyzetek szituációs tényezőit, a befolyásoló faktorokat és azok dinamikáját aprólékosan ismerjük, akkor miért ne lehetne felhasználni ezt a tudást arra, hogy ne csak elkerüljük a gonosszá válást, de akár jótevők lehessünk mindannyian?

Valami izgalmas készül késő tavaszra, remélhetőleg akkora lesz a hatása, mint amekkorának szánják, bár vélhetően lassan épül majd fel. Remélhetőleg felépül. Remélhetőleg nem ütközik társadalmi ellenállásba, vagy válik politikai kisgömböcök bekebelezvényévé.

I’m in.

Érdekes? További info pl. itt is: http://heroicimagination.org/

 Multiracial Hands Making a Circle

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson