Jó ár vs. minőség?

A minap hálós fokhagymát vettem, amikor is a kasszánál a biztonsági őr és a pénztáros férfi témát váltva a fokhagymám áráról kezdett csevegni. Kiderült, a lédig eleve olcsóbb, és most még akciós is. A biztonsági őr, mint megtudtam, vett is 1,5 kilót, mert jó a vámpírok és a magas vérnyomás ellen, de azért biztos, ami biztos alkoholba is tette. Az fel sem merült, hogy én direkt ezt akartam megvenni, mert már bevált, mert nem rohad meg azelőtt, hogy megenném, és mert szeretem az ízét és a kis fehér hálót, ami az egészet összerendezi.

A válság előtt is jellemző volt, hogy hazánkban a termékek és szolgáltatások kiválasztásakor a többség szinte csak az ár alapján döntött. Egy-egy akció kedvéért sokan egy szempillantás alatt „márkahűtlenné” váltak, és ez a helyzet a válság óta csak egyre fokozódik.

A termelők és szolgáltatók pedig az életben maradásért belementek a játékba, és abba, hogy az árakból, a minőségből is engedtek. Lassan semmi sem az, aminek látszik. A csomagolások és a reklámok jellemzően túlígérnek.  A garancia lejárta után egy nappal szinte minden elektronikai berendezés tönkremegy, mert ilyen árakból nem lehet minőségit csinálni, de ha lehet is, már nem is cél, mert az üzenet egyértelmű: vásárolj és válassz engem! De mi lesz a fenntarthatósággal, a fairtrade-del, a környezetszennyezéssel és az ebből következő lavinával?

A szolgáltatóiparban a Cserpes Műhely számomra példaértékű a tökéletes ár-minőség arányt tekintve, mind a termékek, mind a vállalkozás szempontjából. (Fényképek és további érdekességek itt.) Megtalálta az arany középutat, hogy mire költsön, és min spóroljon ahhoz, hogy a vásárló azt kapja, amit elvár, sőt annál is többet. Megfizethető áron nyújt magas minőséget, igaz nem fejnyi méretű egy túrós bukta, mint az olcsóbb versenytársaknál, de nem is ér a levegőbe harapás csalódása. A vállalkozás olyannyira fenntartható, hogy folyamatosan bővül is.

Jo-ar-vs-minoseg-kepek-2013-10-01-v1

Ezek a jó minőségű, egészséges és eszméletlenül finom tejtermékek nemcsak a tejivókban, hanem egyre több üzletben és pékségben is megtalálhatóak. De nem kaphatóak mindenhol, és a mézesmadzag stratégia ez esetben abszolút bevált. Ahogy látom, aki vesz, mindig legalább 4 doboz joghurtot tesz a kosarába, és visz az egész családnak. Én is  függő lettem, és azóta ajánlom mindenkinek, mintha csak az enyém lenne, ahogyan nekem is ajánlották.

Jo-ar-vs-minoseg-kepek-2013-10-01-v2

A budapesti, most már három tejivó is mágnesként vonzza az embereket. A Sütő utcai etető-itató közvetlenül a McDonald’s mellett kapott helyet, amivel a kontraszt még erősebb lett, megjelent az egészséges és minőségi gyorsétkeztetés. Egy igazi bizalmi márkává vált, love brand lett.

Jo-ar-vs-minoseg-kepek-2013-10-012

Bár a tejivó nem új ötlet, mint megtudtam, szüleink is jártak hasonlóba, ahol korsóban kapták a vizezett kakaót rongyos kiflivel. De számomra ez sem von le értékéből, sőt, tetszik, ahogy a mi generációnk szájíze szerinti magas minőségben újra megelevenedik a kakaó illatával belengett ivók hangulata.

Volt szerencsénk egy napsütéses szombaton a Sütő utcai Tejivóban reggelizni. Laktózérzékenyként is úgy vártam, mint kisgyerek a Karácsonyt. =) És nem csalódtam. Fantasztikusan finom reggeliben volt részünk, a tejivó tömve volt, és akadt jó néhány külföldi is, akik négyesével kérték a „kákáóós cigát”.

Körözöttet kértünk pogácsával, és rendeltünk még édes klasszikust, ami eddigi életem legfinomabb habos kakaóját és egy nagyon finom túrós buktát jelentett. Szóltak, hogy így külön csak dobozos körözöttet tudnak adni. Mondtuk, semmi baj, maximum hazavisszük. Mondanom sem kell, hogy nem volt mit hazavinni, mind megettük, nem beszélve a rongyos kifliről, hmmm.

Jo-ar-vs-minoseg-kepek-2013-10-01-jav4-jo

Mire észbe kaptam, mind megettük, így csak az üres tányérokat tudtam lefotózni. =)

Ott járva úgy éreztem, valami különlegesen jó élményben van részem, jó helyen vagyok. Belső tere modern és klasszikus enteriőr elemeket keverve éri el a tökéletes hatást, tejes üvegekből készültek az egyedi világítótestek, és favödörbe kerültek a használt tányérok. Egyszerű és nagyszerű, mint a jó ötletek általában. Számomra ilyen a tökéletes arány ár és minőség között. Tetszik, ahogy hozzááll a vevőihez, tetszik, amit ad, és ahogyan adja.

Jo-ar-vs-minoseg-kepek-2013-10-013-v1

Szerintem egy ügynökség esetében is a minőségi verseny lehet az egyetlen fenntartható megoldás – válság ide vagy oda. Lehet, hogy ebben a szakmában is olcsóbb a lédig grafikus, és az is lehet, hogy most akciós is, de az ár nem minden, és a befektetés megtérül. Pár napja járt nálunk egy kedves, új ügyfél, aki azt mondta, úgy érzi, nálunk jó helyen van, hazaért. Igen, az egész valahol itt kezdődik, mikor mindkét fél örül és elégedett. Mikor az ügynökség örül, hogy annak a márkának dolgozhat, és a megbízó valóban bízva bennünk örül, hogy a mi kezünkbe adta a márkáját. De ehhez nekünk folyamatosan törekednünk kell arra, hogy akik minket választanak, ne csak azt kapják, amit várnak, hanem annál sokkal-sokkal jobbat.

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson