Néhány éves kitérő után visszatérve a nagyvállalati PR-hez meglepve vettem tudomásul, hogy az elmúlt esztendőkben elterjedt új eszközök mintha nem is léteznének ebben a szegmensben. A kommunikációs eszköztár megakadt valahol a Facebook-oldal és a web1-es honlap tájékán. Pedig forrás volna rá. Szándék sajnos már kevesebb. Az ismeret pedig néhol aggasztóan hiányzik.

Még szembeötlőbb volt az eltérés annak fényében, hogy precafés időmben éppen KKV-knak írtam-bonyolítottam főleg elektronikus kampányokat, amelyek nem nélkülözték a pr-eszközöket sem. Jó egy év elteltével már kristályosodni látszanak az eltérések.

Kákávé

A kis- és középvállalkozások szakijai, cégvezetői kihajtják a belüket az üzletért, a kommunikáció náluk gyakran csak megtűrt vagy részfeladat. Általában nincs is külön ezzel foglalkozó munkatárs. (Megtörtént eset, hogy miközben az érintett cég forgalma közel milliárdos volt egy évben, a kommunkáció kimerült abban, hogy a főnök néha nyilatkozott a városi újságnak, mert a sógora ott volt újságíró.) Többségében nem is terveznek aktivitást, sem külön költségkeretet kommunikációra. A nem könnyen elnyert bizalom birtokában azonban a végsőkig megbíznak a kommunikációs tanácsadókban, szakértőkben, akiknek a munkáját szakmai alapon sosem kritizálják. A vállalkozói létből kifolyólag mernek bármilyen új eszközzel élni, magas kockázat mellett is (gerillavideó, stb.), mert hozzászoktak, hogy valami vagy bejön, vagy nem. Minden újdonságra rávehetők, így hatékony terepet, “homokozót” kínálnak az innovatív megoldásokkal kísérletező kis ügynökségeknek.

Mr. BIG

Sok lúd között elveszik a disznó, avagy féllábúak között süket a vak király. Néha legalább ilyen kavarc és bonyolultság jellemző a sok szakértővel megáldott nagyvállalatokra, ahol esetenként a legalacsonyabb ismerettel, de még döntéshozói pozícióval ellátott személy a szűk keresztmetszet. Jó hír, hogy eggyel nagyobb a nagyságrend, amit kommunikációra szánnak, és ebből már marad minimális keret a kísérletezésre is. Erre szükség is van, mert az innovatív megoldásokra kevésbé nyitottak, és folyton a bevált eszközök hatékonyságával vetik össze – ami abban a tekintetben legalábbis sántít, hogy a nagy számok törvénye alapján többnyire nagyobb elérés is adódik a „klasszikusoknál”. Előnyükre szóljon még, hogy amibe viszont beleállnak, azt tisztességesen végigviszik, sőt kiértékelik, így egy-egy eszközről sok visszajelzés gyűjthető a segítségükkel.

Melyik a jobb? – jön a menetrendszerű kérdés.  Vegytisztán egyik sem – ez hozzá a sablonválasz. Ha nincs büdzsé, csak nagy kockázat, abból hosszú távon fenntartható kommunikáció – ami elengedhetetlen a hatékony márkaépítéshez – biztos nem sül ki. És hiába támad egy vállalat batárok közt jóban-rosszban egész évben, az üdvözüléshez ez már most is kevés. Álmunk lehetne tehát: mondjuk egy bevállalós, start-upból kinövő hazai IT-vállalat?