Langó Karesz múltkori remek bejegyzésében arról írt, hogy miért és hogyan érdemes belefogni a gyakornokoskodásba. No de mit tegyünk akkor mi ügynökségiek, ha megérkeznek hozzánk a lelkes gyakornokok?

Nemrég megkaptam életem első gyakornokát. Na jó, nem is megkaptam, inkább csak úgy kimondatlanul rám testálódott. Szerintem ez a következő okoknak volt köszönhető:

– tanárszakon végeztem (még “speciális nevelés” szakszemináriumra is jártam!!);
– van is némi tanítási gyakorlatom;
– a többiek szerint tanárnénisen szoktam viselkedni (bár ez a leggyakrabban kimerül a passzív-agresszív “te tudod, a te életed, azt csinálsz vele, amit akarsz!!” lamentálásban);
– relatíve türelmes vagyok;
– és még egy tanárnénis szemüvegem is van.

Namármost ettől még azért rámtört a frász. Te jó ég, hát mit fogok én kezdeni egy gyakornokkal? Nem rontom el? Nem viszem végzetes és visszafordíthatatlan módon tévutakra?

Ugyanis itt érkezünk el a magyar reklámszövegírói képzés nagy rákfenéjéhez. A közelmúltig egyáltalán nem oktatták szervezett keretek között, és a mai napig nincs ingyenes oktatás, ellentétben a képzőn vagy iparon megszerezhető tudással, ami az art direktori pozícióhoz kell. Másrészről meg hát valljuk be, az az általános tévképzet, hogy de hát írni mindenki tud! Ezért van az, hogy a szövegírók a legkülönfélébb pályákról érkeznek. Én a művészettörténész diplomámmal még teljesen átlagos vagyok, de ismerek közgazdászból, külkeresből, pszichológusból, sőt kínai tolmácsból lett szövegírót, de az sem ritka, ha valaki felsőfokú képzettség nélkül lesz copywriter.

Szóval a szövegíró gyakornokok az esetek 99%-ában elméleti megalapozottság nélkül érkeznek az ügynökségre. Azaz a mi vállunkat nyomja a tudás átadásának, az új generáció kinevelésének a súlya. És ez nem kevés.

Csak a saját példámból kiindulva: megérkeztem a bölcsészkarról életem első ügynökségére úgy, hogy nekem a szövegírás a minimum 20 oldal és mondatonként minimum 4 idegen szó volt. Betettek egy senior szövegíró alá. A srácot nagyon bírom, azóta is tartjuk a kapcsolatot, de nem volt a pedagógusok gyöngye. A legfőbb tanácsa az volt (bár tény, hogy ezt a mai napig betartom), hogy írjak rövidebb szövegeket. De amúgy láthatólag nem élvezte a szituációt, úgyhogy jó hosszú ideig mindketten a sötétben tapogatóztunk: én azt próbálva felmérni, hogy mi is ez a szakma, és mit is jelent a jó reklám, ő azt, hogy miket is kellene nekem mondania.

Ez a periódus sokszor eszembe jut az utóbbi időben. Ezért is határoztam el, hogy megpróbálok egy kicsit tudatosabban hozzáállni a dologhoz (persze aztán úgyis az lesz, mint az elsőgyerekes szülőknél, akik elhatározzák, hogy következetesen nevelik a gyereket, aztán az első hisztirohamnál mégis megveszik neki a csokit).

Én a következőket próbálom szem előtt tartani, több-kevesebb sikerrel:

– Bátorítani a gyakornokot bármilyen gondolatának, ötletének a megosztására, félénkségének leküzdésére.

– Ezzel egy időben használható kritikát adni, ha az ötlet azt kívánja. Mindezt úgy, hogy ne bátortalanítsam el a további ötletek megosztásától. Rájöttem, hogy ez nagyon nehéz! Részben azért, mert én magam is csak úgy ad hoc jelleggel tanultam bele a szakmába, ezért nálam is főleg ösztönből jön a dolog, és elsőre nehezemre esik szavakba öntenem, hogy miért is jó vagy rossz az ötlet. Meg ha meg is vitatjuk a többiekkel, hogy milyenek az ötleteink, már fél szavakból értjük egymást, és nem kell hosszan levezetni. Szóval ez most egy szuper tanulási folyamat nekem is.

– Felkészíteni arra a tényre, hogy az ötleteinek a nagy része ki lesz dobva, vagy legalábbis nagyban módosítva lesz, és hogy tanulja meg egy idő után elengedni ezeket.

– Biztatni arra, hogy kövesse a trendeket és a legnagyobb reklámos oldalakat.

– Rendszeresen megvitatni vele a jelenleg futó reklámokat (hazaiakat és külföldieket egyaránt), egyrészt hogy rászokjon az önálló véleményformálásra, szakmai érvelésre; másrészt ezáltal a mi ízlésünket, nézetünket is jobban megismeri.

– Ez egy új gyakorlat itt a Cafénál, de ha lesznek további gyakornokaink, akkor érdemes folytatni: az elmúlt hetekben minden kreatívnak kellett tartani egy előadást a gyakornoknak és a többieknek egy-egy szakmai témáról. Volt szó például az ötletek születéséről, az inspirációról, de remek interaktív játékokat is játszottunk, ahol egy kis időre a másik bőrébe bújtunk. Ezek szerintem nagyon hasznos ‘session’-ök voltak.

– Megakadályozni, hogy közvetlenül az accountok értékeljék az ötleteit, vagy befolyásolják a munkáját. (Sajnálom, account pajtik!) Ugyanis az accountoknak megvan a maguk józan, praktikus szempontrendszere, a tanulás ezen fázisában viszont nem szabad a gyakornok fantáziáját, gondolkodását ezekkel a szempontokkal blokkolni.

– Ne ömlesszük el szar melókkal! A fiatal, ficergő agy nagy kihívásokra vágyik, ne törjük le azzal, hogy olyan mértékben passzoljuk át neki a megolvasásokat és a mutációkat, ami teljesen leterheli, mialatt mi elvisszük a zsíros briefeket. Így mire olyan pozícióba jut, hogy saját projektjei lennének, jó eséllyel kiég. (Bár én személy szerint nagyon hálás vagyok, ha jó helyesírású gyakornokot kapok, mint a mostani, és nem kell bíbelődni a helyesírásra betanításával, és megolvassa a cuccokat helyettem <3)

– És a legkérdésesebb rész: mutassuk-e neki, ha belefásultunk egy projectbe, vagy cinikusan állunk neki némelyik melónak? Véleményem szerint ilyenkor nem árt a jótékony hazugság. Mondok egy példát: ha a gyakornok megkap egy feladatot headline-írásról, ahol az ügyfél nagyjából le is írta, hogy mit szeretne viszontlátni. Ha a gyakornok nagy lelkesen hazaviszi a munkát, hogy még gondolkodik rajta este, akkor legszívesebben azt mondanám, hogy “hagyd a fenébe, összedobom én 5 perc alatt“. De mégsem teszem, mert rágja csak át magát rajta, és mozgassa csak az agyát, és meghatódom azon, hogy ilyen lelkes.

Szóval én ezeket a fő irányelveket gyűjtögettem össze magamnak, persze kivitelezni néha nagyon nehéz őket. Nektek mik a tapasztalataitok, tanácsaitok? Osszátok meg velünk kommentben!