i.e. (internet előtt)

Sorolom, Csabikám. Interjú a Napkeltében Lakat T. Károllyal megvolt. Népszabi, Nemzet, Hírlap és Nők Lapja megjelenés pipa. Danubiuson reggeli műsor játékkal lement, tehát akkor elértünk ugye legalább kétmillió embert, Csabikám. Meg csináltak valamit a srácok a neten is, de az ingyen volt, szánalmas ötszáz látogatóval, tehát azt bele se vesszük. Médiaegyenértéken több tízmillió Csabikám, jók ezek a péeresek, mindig mondom. Antal tökéletesen megnyugodott saját szavaitól. Akkurátusan átállította az asztali naptárt 2003 szeptemberére.

Mikor Csabikám 2013 őszén számon kérte a tíz évvel korábbi eredményeket, Antal csak hebegett-habogott, és homályos érveket hozott fel amellett, hogy igazából a korábbi kétmillió sem volt kétmillió, és igenis elismerésre méltó eredmény a mostani háromszázezer is, mert „ezekről Csabikám legalább tudjuk, hogy tényleg elolvasták”. Ennél erősebbet nem tudott mondani Antal, de korántsem volt nyugodt saját szavaitól. Azért nem, mert látta az oldalon töltött idő mennyiségét is, és abból kitűnt, hogy legalább a látogatók fele nem is olvashatta végig a cikket. De ezt már el sem merte mondani Csabikámnak. A visszafordulások arányát és a többi mutatót meg már ő maga sem értette, de ennek most kifejezetten örült, legalább ezzel nem aggasztotta magát. A végén még kijön, hogy csak rongyos százezer emberhez tudta eljuttatni az üzenetet.

Life-Before-the-Internet-SEO-Company-Leeds

forrás: seoforinternet.com

Bezzeg a régi, szép, internet előtti időben! Amikor még mindenki vigyázzban ülve végignézte a Napkelte minden másodpercét. Amikor a megyei hírlapot nem csak apuka olvasta ki betűről betűre, az összes cikket, de otthon anyu is, valamint – hogy a statisztikai kétésfél kijöjjön – még nagymami is, bár ő szigorúan csak az újság feléig, hajtásig. Amikor a reggeli rádiós műsor minden másodperce grammra-főre mérhető hallgatottságú volt. Amikor a megyei lapokkal meg az esti híradóval papíron megvolt minden második magyar. Kár, hogy igaz sem volt – gondolta most Antal.

Ha akkor elment volna nyugdíjba, ma nem kellene magyarázkodnia Csabikámnak. Lehetne tovább hinni a kétmilliós elérésben. Nem kellene belátni, hogy jelentős mértékben az online médiából tájékozódik a célcsoport. Nem kellene elismerni, hogy a régi mérési módszerek és kimutatások a ködszurkálás precizitásával vetekedtek. Nem kellene szembesülni vele a statisztikákat nézve, hogy a célcsoportnak valójában csak kis szegmense elérhető, hogy őket sem mindig érdekli a termék meg a téma, hogy türelmetlenek, meg hogy nem feltétlen azonnal jelentkezik a konverzió. Hogy megvan a véleményük mindenről, és hogy hangot is adnak neki, saját értékítéletükkel osztják tovább a tartalmat, ami így képes önálló életet élni. Hogy a százezer az új kétmillió, és mindig is százezer volt, csak most bizonyíték is van rá.

Sokkal nehezebb Antalnak ezt elfogadni. Olyan nehéz neki, hogy észre sem veszi közben, milyen hatékonyan dolgozik. Míg ő ezen sajnálkozott, a friss összeállítás több ezer valódi olvasót vonzott egy portálon.

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson