Boldog szülinapot, Facebook!

Elképesztően sok hülyeség terjed a facebookon. Igazán és őszintén hergel, amit a hitelkárosultak figyelmeztetésére (értsd: hülyítésére) tesznek ki, nem kevésbé a szerencsehozó lóherék és malackák. Kifejezetten utálom az indián neves és egyéb hasonló bigyókat…

És végül, de nem utolsó sorban nem hiszem el, és így zavaró tényezőnek tekintem, a „segítsünk egy megosztással a szegény ilyen-olyan beteg gyerekeken” típusú posztokat is.

Most mégis betalált nálam egy ezekhez picit hasonló dolog. Nyilván nem véletlen, hogy ez nem egy akármilyen cég gyenge próbálkozása, hanem maga a nagy Zuckerberg (legalábbis a nevével fémjelzett csapat) alkotása volt. Igen, arról a kis videokészítőről beszélek, amivel a 10 éves szülinapját ünneplő Facebook lepte meg a felhasználóit. Az alapvető különbség az első felsorolás és e között, hogy ez nagyon jó, azok pedig kicsit sem.

Megpróbáltam összeszedni, hogy mitől is olyan jó ez, és mik azok az szempontok, amit más márkáknak sem ártana figyelembe venniük.

1. Rólam szóljon, ne pusztán hozzám!

forrás: goodreads.com

forrás: goodreads.com

Ne nekem akarjon elmondani valamit saját magáról, hanem vonjon be, tegyen engem a mondanivaló részévé. Ehhez persze be kell tartanunk a „két füled van és egy szád, ennek arányában használd” elvet, meg kell ismernünk a célcsoportot, és valódi insightokkal – kellene – dolgoznunk.

Markéknak nem volt nehéz, ott van – szinte – minden insight rólunk a profilunkban, nekik csak le kellett onnan olvasniuk. Nem azt mondták, hogy ilyen a mi 10 évünk, hanem azt, hogy ilyen a te életed, amikor facebookozol.  Csinálhattak volna egy cuki, érzelmes filmet szép zenével, amiben leírják, hogy a 10 év alatt hány poszt jelent meg, hány baba érkezéséről tudósítottak, hány házasság megszületését (és felbomlását) közvetítették a barátoknak. Még talán szép is lett volna, s talán jó páran azt is megosztották volna. De nem ezt a megoldást választották. Azt mutatták / mutatják meg, hogy mi volt velem, veled, akárkivel az együtt töltött időben. Ettől lett számomra érdekes, mi több, megosztásra érdemes.

2. A márka nyújtotta előnyökre építsen!

Azt mondtam, hogy ne nekem mondjon valamit magáról, s ezt tartom is. De legyen a kommunikáció alapja mindaz, ami az adott márkát jellemzi. Ha csak valami érdekes téma, kvíz, stb. kerül fel, akkor lehet, hogy emlékezni fogok a jó kis appra, de nem fogom tudni, hogy kitől kaptam az élményt. Vajon ki emlékszik ma az indián nevére? És arra, hogy kitől volt? Ha viszont nincs márka felidézés, akkor kidobott pénz volt minden fillér, mert sosem csinál belőlem az a költés vásárlót, használót, a márkához kötődő egyént.

3. Nyújtson élményt!

forrás: ohl.com

forrás: ohl.com

Sas István írta a napokban, hogy a fogyasztói társadalom helyét lassan átveszi az élménytársadalom. (Forrás: Kreatív Online) Ezt biztosan lehetne alátámasztani, és cáfolni is, de engem nagyon megfogott ez a kifejezés: élménytársadalom. Nagyon is igaz. Mindig és mindenhol élményeket keresünk, és mi lehetne kellemesebb élmény, mint egy csokorba gyűjtve viszontlátni azokat az élményeimet, amiket korábban már egyenként is említésre méltónak találtam.

Biztosan lehetne még folytatni a felsorolást, de szerintem ha egy márka a fenti három kritériumnak meg tud felelni, akkor nagyon rosszra már nem fordulhat a sora.

Persze, akinek van kedve, folytassa a listát, számomra is érdekes lenne, hogy ti mit gondoltok erről.

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson