Product placement

A reklámbiznisz egyik olyan területe ez, amely egyrészt szerintem nagyon izgalmas, másrészt soha semmilyen viszonyom nem volt vele. Hacsak azt nem vesszük viszonynak, hogy én is jót nevettem négy éve, amikor Rékasi „Zsolt” Károly a Barátok közt díszletébe becsempészte az aloe verás termékeit, új szintre emelve ezzel a család MLM-üzletét.

Természetesen ez sem magyar találmány, és persze nem is új, a wikipedia szerint a 19. századra vezethető vissza, ekkor ugyanis a megtévesztően magyarnak hangzó nevű Verne Gyulánál például lobbiztak a hajózási és a közlekedési társaságok, hogy említse meg őket a regényeiben. Más kérdés, hogy aztán több hajózási és a közlekedési társaság végül a regényeiből kölcsönzött nevet magának. Igazán általánossá a 80-as években vált a gyakorlat, sőt mintegy 10 évre rá már mi is rendszeresen találkozhattunk termékelhelyezéssel a Szomszédokban vagy a Família Kft-ben (és akkor az Ötvös Csöpi-filmek szinte állandó szereplőjére, a Club Tihanyra most nagyvonalúan ne is térjünk ki), ez utóbbiban ráadásul sokszor zavaróan sűrűn és direkt módon – előbbiben pedig gyakran nagyon is sután

1996-ban betiltották Magyarországon, de 4 éve megint lehet, „bizonyos keretek között”. Viszont már megint többet írtam bevezetőnek, mint szerettem volna, mondok, mutatok inkább pár érdekesebbet Amerikából:

1)      1982-ben az E.T.-ben a főszereplő kissrác kis csokikákkal csalogatja be az űrlényt a házba. Spielberg eredetileg ezt a jelenetet M&M’s csokival tervezte, de a Mars elzárkózott, jött hát a beugró, a Hershey. Állítólag (azaz egy 1983-as People-cikk szerint) a profitjuk 65%-kal növekedett a film bemutatását követő időszakban.

CC_Hershey-Reeses-Pieces-ET

2)      A 2003-as Olasz melóban, amely film az 1969-es eredeti remake-je, fontos szerepet kapott három Mini – persze új Mini, az eredetiben régi Cooperek voltak. A BMW nagy örömmel bocsátott 30 darab autót a produkció rendelkezésére, és bár a film nem vált igazi blockbusterré, az eladások 22%-kal növekedtek ezután az előző év hasonló időszakának eredményeihez képest. Kritikusok szerint a filmben át is estek a ló másik oldalára, mert a három autó lejátszotta Mark Wahlberget a vászonról, de szerintem a BMW emiatt nem panaszkodott.

  • Autós témában sokat tudnék még írni, ott vannak a Transformers-filmek a sárga Camaróval (ami ugye GM-brand, a gonosz álcák inkább a Ford istállójából választottak), a Jurassic Park folytatásában speckó ML Mercikkel csapattak, a Bosszúállók tele volt Acurákkal, James Bond egy pár film erejéig a BMW-nek csábult el, anno Marting Riggs a Halálos fegyverből a GMC-kre esküdött, a Vasember filmek pedig az Audit reklámozták erősen (volt is némi bonyodalom), de láthattatok futurisztikus Audikat az Én, a robotban és a Végjátékban is. …

3)      Top Gun: mindannyiunk kedvenc szcientológusa nem aprózta el, amellett, hogy az egész film lett belehelyezve az amerikai haditengerészetbe, és nem fordítva, az 1983-as Kockázatos üzlet c. film után másodjára is fellendítette a Ray Ban népszerűségét, akkor a Wayfarer napszemüveget viselte (konkrétan megmentve ezzel a típust a kihalástól), három évvel később pedig az Aviatort. (Hogy az Avirex pilótadzsekiről már ne is beszéljek.) Ezt a típust eredetileg onnan ismerhette meg az amerikai közönség, hogy Douglas MacArthur tábornokot egy ilyenben fotózták, amikor az amerikai csapatok megérkeztek a Fülöp-szigetekre a II. VH alatt.

MacArthur

Douglas MacArthur tábornok Ray Ban napszemüvegben

Az addig stagnáló Aviatorok forgalma a film bemutatása után mintegy 40%-kal nőtt, a haditengerészet pedig szintén jelentős növekedést jelentett a jelentkezések számát illetően, de pontos számot nem közölt.

4)      A Google kimaxolta: tavaly készített egy egész estés reklámot Owen Wilson és Vince Vaughn főszereplésével Gyakornokok címmel, amire aztán azt mondták, vicces mozifilm, és be is mutatták, ahogy a rendes filmeket szokták. Emberek pedig jegyet vettek és megnézték.

The-Internship-poster

Hát nem zseniális???

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson