Reklámos vagyok, nem gyermekonkológus

Így azután biztosan nem is vagyok olyan módon, és mértékben hasznos a társadalom számára, mint a fent említett másik szakma képviselői. De azt látom magam körül – sőt bevallom, pár éve én magam is éreztem néha így – hogy emberek szégyellik, hogy reklámkészítésből élnek.

Pedig ez egyáltalán nem indokolt.

Tudom, sokan azt hiszik, hogy a reklámügynökségeken délig nincs bent senki, és utána is csak feltett lábbal vakarózva ülnek emberek. Ehelyett a valóság az, hogy reggeltől sokszor késő estig 10-12, néha 14 órát dolgozva, sokszor éjszaka és hétvégén is robotolnak itt a komolyan képzett szakemberek.

Azt gondolom, hogy az előítéletek forrása, – mint oly sok más esetben is – a tudatlanság. A többség nem érti, miért fontosak a reklámok, s ez vált ki ellenszenvet, vagy okozza a szakmai büszkeség hiányát. Alább pár gondolat, a teljesség igénye nélkül, hogy szerintem miért nincs ez így jól .

1. A marketing és a reklám felesleges
Ahogy a klasszikus mondja, jó bornak is kell a cégér. És ez nemcsak egy közhely, hanem komoly igazság. Képzeljük el, hogy létezik egy krém, ami nem káros a környezetre, nem árt a bőrnek, nem büdös, de felkened a bőrödre, és nem csípnek a szúnyogok. Húúúha, jó lenne, mi? De mi van akkor, ha már létezik is, csak nem tudsz róla? Mert nem kapott marketing támogatást, nem reklámozták. A készítője azt gondolta, majd szájhagyomány útján úgyis elterjed. És el is kezdett terjedni, megtudta először 10, majd 20, majd 100 ember. És itt valahogy megállt a terjedés, mert ebből a 100-ból valaki nem hitte el, ki sem próbálta, így sosem bizonyosodott meg róla, hogy tényleg jó-e, és nem is terjesztette tovább. Más valaki, mire megtudta, elmúlt a szezon, s mire jött a következő, addigra egyszerűen elfelejtette.
Vagyis hiába a jó termék, ha nem tudja meg a vásárlóközönség – a szélesebb! vásárlóközönség –, akkor sosem fut be, sőt lehet, hogy a cég is tönkremegy, mielőtt egyáltalán be tudna indulni.
Nem gondolok itt persze feltétlenül több 10 milliós reklámfilm forgatásra és TV sugárzási időkre. Illetve gondolhatok arra is. Az a lényeg, hogy minden terméknek és márkának a típusának, méretének megfelelő szinten kell reklámoznia. Kis SEO, közepes social media vagy nagy országos kampány.
Az a lényeg, hogy ha mondandód van a leendő vagy meglévő vásárlóidnak, akkor mondd el nekik. Ennek a formája pedig a marketing kommunikáció, köznapi nevén a reklám. Nem, hogy “nem hasznos”, életbevágó.

2. A reklám a TV csatornák kapitalista találmánya

forrás: theage.com.au

forrás: theage.com.au

Sokan azt gondolják, hogy a tévéknek, magazinoknak, weboldalaknak, stb. azért kellenek a hirdetők, a reklámok, hogy nagyon megszedjék magukat, pedig már most is milyen mocsok gazdagok!
Ez egy jó nagy félreértés (finoman szólva).
Hogy keresnek rajta pénzt? Igen. De mi ezzel a baj? Piacról élnek, fizetnek irodát, rezsit, dolgozókat, persze, hogy valamiből elő kell állítani ennek a fedezetét. Csakhogy van itt valami még!
Ki szereti a Dr. Csont-ot? Vagy a Menalistát? Vagy a F1-et? (én-én-én) ezeknek a sugárzási, közvetítési jogai mind mind pénzbe kerülnek. SOK pénzbe. S vajon honnan van minderre pénz? Bizony, a reklámbevételekből! Ezért azt javaslom, hogy amikor legközelebb felsóhajt valaki a film közben a reklámblokk kezdetekor, hogy „jaj már megint ezek a reklámok” akkor gondoljon arra, hogy reklám nélkül film sem lenne. De még a Szulejmán szintű sorozat sem.

3. A reklám nekem ugyan nem segít
Volt már olyan, hogy két telefon közül nem tudtad eldönteni, hogy melyiket válaszd? Elolvastad róla a tesztet a neten, igaz? Hát az is reklám. Nem a legklasszikusabb, legszembeszökőbb módja, de az is reklám. Vagy az új Lipton Mojito jeges teáról (amit annyira meg akarsz kóstolni hetek óta) honnan értesültél? Csak nem egy TV reklámból? A reklám informál, elmond neked valami olyat, ami számot tarthat az érdeklődésedre. Jó esetben még érdekesen és/ vagy viccesen is teszi ezt. Persze van sok rossz reklám is. Mint ahogy sok rossz étterem is, de olyankor nem az evést hibáztatjuk, csak a szakácsot. A rossz reklám alapján sem a kategóriát kell bántani, hanem azt, aki megrendelte vagy elkészítette abban a minőségben.

De még ebben a kategóriában is lehet tudatosság, nekem pl. meggyőződésem, hogy a szállás.hu idén azért csinált olyan kritikán aluli reklámot, mert a tavalyi köpködőssel is olyan nagy port kavartak.
szállás.hu 2013
szállás.hu 2014

Szóval még az is lehet, hogy a rossz reklám is reklám. No ezzel már így feltétlenül nem értek egyet, de ez egy másik poszt témája lesz majd…

Lehetne egyébként a felsorolást folytatni még, de a lényeg az, hogy a reklám hasznos dolog, ne bántsátok!
Mi marketingesek, reklámosok, pedig nyugodtan legyünk büszkék ara, amit csinálunk.
Én például büszkén mondom, hogy Magyarország legnagyobb ügynökségének, a Cafénak az ügyfélkapcsolati csapatát vezetem. Erre tényleg büszke vagyok.

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson