A pillanat nyomában

Elfújni egy gyertyát vagy kipukkasztani egy lufit csupán egy másodpercbe telik. Mégis, sokkal több minden történik ez alatt az idő alatt, mint amit szabad szemmel követni tudnánk. Jankai Krisz, a Café vágója új websorozatában, A pillanat nyomában, szuperlassítva mutatja meg, milyen események játszódnak le a másodperc törtrésze alatt.

Az ötlet még 2008-ban merült fel Kriszben a Discovery Channel lassítós műsorát, a Time Warpot látva. A sorozat, amely először ismertette meg a nagyközönséggel a szuperlassítás fogalmát, 2009-ben véget ért, azóta pedig nem került hasonló műsor a magyar tévécsatornák kínálatába. A lehetőség tehát adott volt egy slow-motion sorozat elkészítéséhez, ám a technika hazai viszonylatban ekkor még szinte megfizethetetlenül drága volt. Úgy tűnt, elérhetetlen álom marad az elképzelésből, ám 2013 elején Somlai Dávid beruházott egy Weisscam HS-2 MKII kamerára, ami a sportközvetítésekben látható 700 képkocka/másodperc felvételi sebességgel szemben másodpercenként 6000 képkocka rögzítésére képes méghozzá teljes felbontásban. A 35-40 milliós kamerából egyetlen van csak az országban, sőt a régióban, így igazi kuriózumról beszélhetünk. Az első felvétel Krisz gyerekeinek a szobájában készült, és a felvételeket látva valósággá vált az évek óta dédelgetett álom.

IMG_7839-1024x682

Az első felvétel Győri Ádámmal

Egy év tanulás, rengeteg felvétel rögzítése és a csapat összerántása után 2013 novemberében készült el a 35 perces pilot epizód. Kriszék eleinte tévéműsorban gondolkodtak: a pilottal házaltak különböző csatornáknál, ám végül nem jártak sikerrel. Ekkor került előtérbe a websorozat ötlete: ez A pillanat nyomában Youtube-csatornájára feltöltött 4-5 perces műsorokban és fél-egyperces klipekben öltött formát. A csapat első nagy sikerét a Vízilabda EB-re időzített vízilabdás videójával érte el, ami az Indexre is kikerült és 22 ezer megtekintést hozott. A videókat egyébként 80-90%-ban végignézik a látogatók, ami azt jelzi, van igény a szuperlassításra.

jojo2500 jojo25

A jövőbeli tervek között szerepel egy slow-motion tehetségkutató verseny, amelyre ötleteket lehet beküldeni, hogy miről készítsen lassított felvételt A pillanat nyomában csapata. A legeredetibb elképzeléseket meg is valósítják, majd a közönség szavazhat a kedvencére. Szintén tervben van egy balesetbiztonsággal foglalkozó epizód, amelyben autókat törnek össze, bemutatva, miért fontos bekötni magunkat vezetés közben, illetve miért kapcsoljuk ki a légzsákot, ha kisgyerek utazik a sofőr melletti ülésen. Ezen kívül az oktatásban is használnák a technikát, hogy a gyerekek számára érdekesebbé tegyék az iskolai fizika és kémia órák kísérleteit.

highspeed-star

Termékelhelyezés

Persze mindez idő és pénz függvénye, és jelenleg egyikből sincs túl sok a csapatnak. Pedig szponzorációra, hirdetésre is van lehetőség, például úgy, hogy a termékről készítenek szuperlassított felvételeket. A vállalkozás nem csak a látványos videók miatt egyedülálló: a forgatások remek hangulatban telnek, nincs kényszer, stressz, aki részt vesz a projektben, valóban jól is érzi magát.

Krisz a pofonok földjén

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson