Új magyar alkalmazás a Facebookon: jön a Postradar!

Megkönnyíti a Facebook-oldalak kezelését egy magyarok által fejlesztett alkalmazás, amelyet Postradar névre kereszteltek. A kizárólag publikus adatokat vizsgáló alkalmazás segítségével a saját és a versenytársak facebookos teljesítménye egymás viszonylatában elemezhető – írja a Social Daily.

A Postradart úgy tervezték, hogy az oldalak kezelőinek három legfontosabb feladatát egymásra épülve könnyítse meg: a saját és versenytársak teljesítménye egymás viszonylatában elemezhető, az általunk kezelt oldalról a Facebook is részletes információkkal szolgál, illetve megfigyelhetjük, mikor aktívak a versenytársaink, mely posztjaik érdeklik a felhasználókat, vagy épp kik a közös követőink. Az eredmények kiértékelése ráadásul nemcsak a közösségi média szakemberei számára egyszerű, ugyanis interaktív grafikonok segítik a mindössze felhasználói szintű ismeretekkel rendelkező adminokat is.

A megfelelő posztok közzététele ettől önmagában még nem lenne könnyebb, mert jó tartalmakra bukkanni, és szinte a megjelenésük pillanatában megosztani azokat folyamatos időráfordítást igényel, ha az ember nem maga állítja elő őket. A Postradarba épített egyedi tartalomfigyelő rendszer segítségével azonban egy helyen követhetjük az általunk választott weboldalakon és blogokon megjelenő cikkeket, egyedi szűrési feltételeket állíthatunk be, és az ennek megfelelő új tartalmak megjelenéséről akár értesítést is kérhetünk.

A jelenleg ingyenes alkalmazást folyamatosan fejlesztik, de már most is 36 országban, átlagosan 100.000 bejegyzés megosztását végzi havonta. A jövőbeli tervek közt szerepel, hogy más platformokat is lehessen vele kezelni, de egyelőre a facebook élvez prioritást.

postradar3

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson