Körülbelül négy éve motoszkál már bennem a gondolat, hogy úúúgy szeretném megtapasztalni, hogy milyen érzés egy kicsit külföldön élni. Soha nem az volt a kérdés a számomra, hogy „Menjek vagy maradjak”, hanem inkább az, hogy vajon milyen új élményeket, szakmai kihívásokat adhatna nekem, ha kipróbálnám magam egy kis időre egy másik országban. Mindig is irigykedve figyeltem azokat az embereket, akik már az egyetemi évek alatt élni tudtak a lehetőséggel és egy fél éven keresztül töltődhettek nyelvileg, szellemileg, illetve lelkileg egy teljesen új környezetben, kultúrában.

Azt tudtam, hogy nem akarok csapot-papot itt hagyni, hogy hódolhassak a gondolatnak, ami az évek során csak egyre erősebben motoszkált bennem. Azonban amikor először hallottam a Café Cserebogár programjáról (ami lehetőséget biztosít arra, hogy a partnerügynökségek segítségével kimehessen az ember egy kis időre külföldre dolgozni, egyúttal tanulni), érzetem, hogy muszáj jelentkeznem, mert minden veszély, kötöttség vagy kudarc érzése nélkül kimehetek, kipróbálhatom magam, méghozzá a saját szakmámban.

Így hát megpályáztam a lehetőséget és a pozitív visszajelzés után indulhatott is a szervezés és jött a legfontosabb kérdés: „Hova is szeretnék pontosan menni?” „Mi lenne a leghasznosabb a számomra?” Elsőként megnéztük, hogy milyen országokban van a Café PR affiliate partnerének (a világ egyik legnagyobb pr ügynökségének), a Fleishman Hillardnak irodája. Osztottunk, szoroztunk és nap végére már három város került shortlistre. Milánó, London és Amszterdam. Olasz szakosként a szívem egy része minidig Olaszország után sóvárgott, de mivel az angol nyelv elengedhetetlen része a kommunikációs szakmának és többek között ezt is fejleszteni akartam a kis „kirándulásommal”, már nem tűnt a legjobb választásnak.

Londonnal kapcsolatban volt talán a legtöbb pro és kontra érvem. Hiszen ha az angolt szeretném fejleszteni, hova máshova is mehetnék? De mégiscsak a kommunikációs szakmából érkezem, anyanyelvű szakemberek mellé… őszintén szólva egy kicsit betojtam a gondolattól és úgy éreztem, hogy ha egy olyan országot választok, ahol az angol nyelv szintén a második beszélt nyelv, talán kevesebb rizikót vállalok, mégis lehetőségem van a fejlődésre.

Így jött a nagy ötlet. Hollandia! Hiszen még életemben nem jártam Hollandiában. Miért is ne mennék oda egy egész hónapra? Tök egyedül! Elég hamar sikerült felvenni a kapcsolatot a helyiekkel, akik még nem voltak biztosak abban, mit is fogok náluk csinálni, de mindenesetre már az első emailekből kiderült, hogy nagyon lelkesek és ők is kíváncsiak arra, mit tudnak majd kamatoztatni a kint létemből. Nem mondom, hogy nem izgultam az indulásom előtti hónapokban, mert dehogyisnem. Amikor vártam a hajnali gépem indulását, már éreztem, hogy nincs visszaút, lesz, ami lesz! Igyekszem olyan lelkesnek maradni és a legjobbat nyújtani, amit itthon is próbálok.

Leszállt a gép, majd másnap megkerestem az épületet, ahol kezdetét vette az egy hónapos „tréningem”.

Az első napomon elém jött a világ egyik legcukibb irodavezetője, akit valaha láttam. Körbekísért az épületben, ami a Caféhoz hasonlóan, nagyon csillivilli, kreatív, állatbarát és tele van játékokkal. Majd lementünk a recepcióhoz és a kezembe nyomott egy hatalmas virágcsokrot, ugyanis ők így üdvözlik az újoncokat… borítékolható volt, hogy egészen ebédig fülig ér majd a szám. Aztán jöttek az első megbeszéléseim. Bemutatkozások, ki-kicsoda, mivel foglalkozik, mit tanulhatok tőle és miben tudok majd segíteni nekik. Nap végére már majdnem helyinek érezhettem magam. Megvolt a kis íróasztalom, rajta a virágom és egy halom jegyzet az első megbeszéléseimről, amit napról napra folyamatosan bővítettem.

Az volt a tervem az úttal kapcsolatban, hogy 50%-ban szakmailag, 50%-ban lelkileg is felöltődjek új élményekkel! Úgy gondolom, hogy a legnagyobb sikerrel vittem véghez a tervemet. Az első két hétben nagyon sok feladatba láthattam bele: meglévő ügyfelek, tenderek, tervezések. Míg a második két hétben még inkább sikerült elmélyednem a projektekben, a szervezet működésében és azokban az apró részletekben, amikre úgy érzem, hogy itthon is építkezni tudok.

Hatalmas döbbenetet okozott a számomra, hogy mennyi mindent hasonlóan csinálnak Hollandiában, mint mi, de úgy hiszem, hogy ez elsősorban a jól működő, erős partneri viszonynak köszönhető.  Azt tapasztaltam, hogy ha nagyon hasonló normák szerint zajlik egy szervezet működése, nem is olyan nehéz megszokni, hogy egy másik országban dolgozol.

Sok fura cikket olvastam már arról ott is és itthon is, hogy mit is érdemes tudni a hollandokról, így hát én is megpróbáltam egy listába foglalni a legfontosabb tapasztalataimat:

1. A hollandok 3 puszit adnak kettő helyett, amiről ha nem szólnak időben, elég kínos lehet. Akkor is elég kínos, ha szólnak- legyen mondjuk ez az első céges vacsin -, de te nem hallod a zajtól, majd miután majdnem elcsattan a csók a kolléganőddel csak hebegsz, hogy ja… már értem…
2. Nem kamu, hogy MINDENKI, MINDENHOVA, hóban, jégesőben, stb… biciklivel jár! Bár én a felvágós és méregdrága metrót választottam, majdnem mindennap megfogadtam, hogy amint beköszönt az április, felpattanok a bringámra és itthon csak is azt fogom használni! (Persze, ha nincs nagyon meleg, nincs nagyon hideg és nem esik az eső…)
3. Azt mondják magukról, hogy abszurd a humoruk és nagyon szarkasztikusak. Én pedig azt mondom, hogy majdnem minden héten úgy megnevettettek, hogy majdnem potyogtak a könnyeim. Lehet, hogy pimaszul, őszintén beszélnek egymással, de soha nem túl bántóan, túl hangosan.
4. Nem akarok és nem is tudok általánosítani, de mégis azt tapasztaltam, hogy nem a problémán görcsölnek, hanem a megoldást keresik, az élet minden területén, ezt mindenképpen szerettem volna magammal hozni szuvenírként.
5. Végül, de nem utolsó sorban, el kell keserítenem mindenkit, ugyanis Amszterdamban is szigorúan kávé mellett zajlanak a kreatív ötletelések.

Egy hónap nem sok idő. Mindenkitől csak azt hallom, hogy milyen gyorsan elrepült. Én is így érzem, de mégis nagyon örülök, hogy a részese lehettem ennek a sok-sok élménynek.

Szerző: Dobos Anikó, a Café PR senior ügyfélkapcsolati menedzsere