Élőben az élő közvetítésről

Alig három évvel a World Wide Web indulása után, egészen pontosan 1993. június 24-én az első élő videóközvetítés is megjelent az interneten. A jeles esemény a Xerox vezető kutatójának rockbandája, a Severe Tire Damage fellépése volt, amit bárki végignézhetett asztali számítógépén. Arról ugyan nincs adat, hogy hányan tettek így, a koncert enélkül is mérföldkővé vált: az együttes bebizonyította, az élő közvetítés már nem a tévétársaságok privilégiuma.


Broadcast live streaming video on Ustream

Az elmúlt 22 évben sokat fejlődött a technológia – Jim és Nadia Amerikai pités afférjától kezdve a Café első ügynökségi valóságshowján át a Sziget koncertek HD közvetítéséig – ám a kihasználtsága még mindig meglepően alacsony. A Cafénál úgy döntöttünk, kiderítjük mi az oka ennek, ezért a március 5-i Tízórai Történetek rendezvényünkre egy igazi Live Streaming szakértőt hívtunk. Schwarz Gábor, a Ustream korábbi nemzetközi üzletfejlesztési vezetője sikeres példákon keresztül mutatja be, mi a szerepe az élő közvetítésnek a márkakommunikációban, mi jellemzi a médiumot és mekkora tömeg érhető el vele. Az előadást csütörtök reggel 9.30-tól élőben is közvetítjük, hogy mindenki első kézből tapasztalhassa meg a Live Streaming előnyeit.

Az első élő közvetítés: “színpadon” a Severe Tire Damage

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson