Öt mester ül az asztal körül, és némiképp meglepetten hallgat:
– No, Uraim! A feladat a konyha teljes cseréje. Vannak elképzeléseink, hogy mit szeretnénk, de persze minden ötletnek örülünk, elvégre Önök a szakemberek. A folyamat a következőképpen alakul: elmondjuk a feladatot, Önök kérdezhetnek, majd visszavonulnak, és elkészítik a konyhát.
Amikor elkészülnek, elhozzák, beteszik, és amelyik tetszik, azt megtartjuk, és kifizetjük. A többieket előbb utóbb értesítjük, vagy a hosszú hallgatásból rájönnek majd, hogy nem ők nyertek.
Az anyagi kereteinket megadjuk most, de az persze előfordulhat, hogy menetközben csökken a büdzsé, és ugyan az elvárásainkat nem csökkentjük, de Önöknek kevesebből is meg kell tudniuk oldani a feladatot.
Mindezek után még fennáll annak is az esélye, hogy végül mégsem rendelünk senkitől, megtartjuk, ezt a mostani bútort.
Remélem, rendben van így. Akkor kezdjük is el…
Ez persze csak az én 18 éve kommunikációval és reklámmal foglalkozó fejemben zajlik le. Mégpedig azért, mert velem ez történik minden alkalommal, amikor tender helyzetbe kerülünk.
És mivel otthon épp konyhabútort tervezünk csináltatni, óhatatlanul is párhuzamot vontam.
Mondhatjátok, hogy nem pontos az analógia, mert mi nem készítjük el a kampányt, nincs forgatás, fotózás és egyebek. Elismerem, de két okból engedtem meg magamnak ezt a kis csúsztatást a gondolatban:
- A mi munkákban a kitalálás, és megtervezés a munka dandárját jelenti. A legfőbb termékünk, a szellemi produktum, és azt igenis elkészítjük a tenderprezentációra.
- Manapság egy valamire való tenderprezentációt elvégzett kutatások, fotózások, és időnként még mini forgatások is megelőznek. Beleadunk mindent, hogy minél jobban el tudjuk adni magunkat, és versenyképesek maradjunk.
Kérdem derűsen: Mit szólnának az asztalosok, ha azt kérném tőlük, hogy dolgozzanak ingyen, a fenti feltételek mellett? Feltételezem, visítva távoznának. Márpedig mi minden alkalommal ingyen dolgozunk. Több százezer, sőt komolyabb tender esetén egy millió forint fölötti összegben helyezünk munkaórát a tender anyagok elkészítésébe, ami azután vagy megvalósul, vagy nem. Utóbbi esetben sokszor sajnos még azt sem tudhatjuk meg, hogy miért nem voltunk elég jók, miért dobtunk ki ennyi pénzt az ablakon. Így aztán tanulni sem tudunk a „hibáinkból”. Kimondhatjuk, hogy teljesen elfecsérelt erő, energia, munka, pénz.
Ezt nem tenné meg egyik másik iparág sem. Mi ellenben megtesszük önként, szó nélkül.
NEM KELLENE.
Szerintem a kommunikációs tendernek és a konyhabútor „tendernek” egészen hasonlóan kellene lezajlania. Mondom is, hogy mire gondolok:
Nem akarok igazságtalan lenni. Van olyan ügyfél is, aki nem kéri ingyen a munkát, fizet tenderdíjat, ezzel elismerve azoknak a munkáját is, akiknek az anyagait végül nem választotta ki.
Két ilyen esettel is találkoztam az elmúlt 18 évben.
Ez is valami, de véleményem szerint az igazi megoldás az lenne, ha ügyfél oldalon lenne elég önbizalom ahhoz, hogy referenciák és árak alapján dönteni tudjanak, ügynökségi oldalon pedig ahhoz, hogy ne menjünk bele pénz-, energia-, és lélekégető munkákba némi megbízás reményében. Mindkét oldalon nehéz lenni, mindkét attitűd önbizalmat és határozottságot igényel.
Őszintén hiszem, hogy egy ilyen személetváltás minőségemelkedést hozna. Most sok ügyfél azért írja ki a tendert, mert azt gondolja, hogy ha több ötletet lát, abból jobban, jobbat tud majd választani. Ezzel szemben én abban hiszek, hogy ha a fentiek szerint kiválasztana, majd megbízna egy ügynökséget, és a tendereztetésre szánt energiát inkább arra fordítaná, hogy őket alaposan megismertesse a márkával, és a saját igényeivel, akkor jönne csak el az igazi kreatív Kánaán.
Persze nem én vagyok az első, aki megfogalmazza ezeket a gondolatokat, sőt nálam kreatívabban is csinálták már, például itt: