Ez a Snapchat és a Twitter hete volt

Sűrű hetet tudhat maga mögött a Snapchat és a Twitter. Mutatjuk miért!

Mi történt a Snapchatnél?

A héten a The Wall Street Journal hozta nyilvánosságra felmérését, miszerint a 35 éven felüli okostelefon-tulajdonosok immár 14 százaléka töltötte le és használja az appot, mely eddig leginkább a fiatalok számára volt vonzó. Tavaly még csak az érintett korosztály 2 százaléka használta az alkalmazást, a növekedés mögött pedig komoly stratégiai lépések állnak. A Snapchat az utóbbi időben egyre több olyan tevékenységet folytatott, melynek hála túllépett a gyors képküldési funkcióján és elkezdett hírforrási csatornaként működni – élőben közvetíti az amerikai elnökválasztás eseményeit, és erre készül a riói Olimpia kapcsán is.

A közönség változása érdekes eredményeket hozhat, ha a Facebook példájára gondolunk, ahol amint egyre több idősebb felhasználó jelent meg – például a szülők – a fiatalabb generáció úgy pártolt át inkább más appokra. Igaz, ezt később hirdetései miatt a Facebook végül a maga előnyére fordította. A Snapchatnek az esetleg átmeneti felhasználócsökkenés ellenére valóban növelnie kell felhasználói körét, ha meg akarja tartani pozícióját a piacon.

Snapchat old

Forrás: Social Media Times

Ez pedig könnyen sikerülhet legújabb, a héten bemutatott fejlesztésével, a Snapchat Memories-zal. A fejlesztés szembemegy a Snapchat eddigi lényegével. A felhasználók mostantól elmenthetik snapjeiket és azokból külön storykat kreálhatnak, melyeket utólag is megoszthatnak és melyeket a jelszóval védett My Eyes Only menüben tárolhatnak. Az ilyen emlékek kereshetőek is lesznek.

A fejlesztés nagyrészt a 24 éven felülieknek kedvez, akik az Instagramon, Facebookon és Twitteren már hozzászokhattak ahhoz, hogy megosztott képeiket később is meg tudják tekinteni és megosztani.

Snapchat Memories

Forrás: Adweek

Mi történt a Twitternél?

A Twitteren a fejlesztéseké volt a hét, melyek legtöbbjének leginkább az üzleti profilok örülhetnek. A felhasználók mostantól legfontosabb tweetjeiket olyan módon jelölhetik meg, hogy azok külön jelenjenek meg a frissen bevezetett Featured fül alatt. A fejlesztés sikere sokak számára kérdéses, hiszen a legtöbb felhasználó feltehetően a legfrissebb információkért – jelen esetben legfrissebb tweetekért – keresi fel egy-egy vállalkozás Twitter-fiókját, ám ne felejtsük el azt a szituációt sem, ha valaki valamilyen alapvető információhoz akar jutni a közelmúltból. Ebben az esetben a Feature füllel mostantól nem kell keresgélni a többi bejegyzés között, amivel máris más színben szerepel az újítás.

Twitter featured

A Facebookhoz hasonlóan mostantól a Twitter is jelzi, hogy milyen minőségben kommunikál egy fiók az őt megkereső ügyfelekkel. Ám míg a Facebook inkább arra világít rá, hogy nagyjából mennyi idő alatt válaszolunk egy üzenetre, a Twitter azt az időintervallumot emeli ki adataink között, amikor a legkommunikatívabbak vagyunk és a leginkább megéri feltenni a kérdéseket a vállalkozás felé a gyors válasz reményében.

Twitter responsive

Ezen felül a Twitter a héten kezdte el élőben közvetíteni a Wimbledon meccseit. Az élő közvetítés mellett egy külön folyamban kommunikálhatunk más nézőkkel a #wimbledon tweet használatával. A Twitter áprilisban szerződött le az NFL-el, hogy a jövő szezon csütörtöki meccseit élőben közvetítse – a közvetítés formátuma eddig kérdéses volt, de valószínűleg a Wimbledon közvetítésével most betekintést nyerhettünk rá.

Twitter live sport

Forrás: Social Media Today

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson