Snapchatre hajazó frissítés az Instagramon

A Facebook tulajdonában álló Instagram bevezette Instagram Stories nevű funkcióját – mely pontosan megegyezik a Snapchat Stories elnevezésű funkciójával.

Instagram Stories

Az Európában és az USA-ban már elérhető frissítés lényege, hogy képeket és maximum 10 mp hosszúságú videókból készíthetünk slideshowt, melynek elemei 24 óra elteltével megsemmisítik magukat. A képeket stickerekkel, rajzokkal és szövegekkel is felturbózhatjuk. Vagyis valóban teljesen megegyezik a Snapchat Stories-zával.

A Facebook régóta utol akarja érni a Snapchat sikerét, amit a tulajdonában álló Instagrammal el is érhet. Az adatok szerint amerikai felhasználók egyelőre megosztottan használják az Instagrammot és a Snapchatet, most pedig, hogy az Instagram is elérhetővé tette a Snapchat funkcióját és a felhasználók minden bizonnyal hasonló ismerősi körrel rendelkeznek mindkét platformon, könnyen átcsábulhatnak az Instragramhoz – hiszen egyszerűen felesleges lesz megnyitni a Snapchatet.

Az Instagram jelenleg egyedül filtereket nem tud biztosítani felhasználói számára, de a Facebook által birtokolt MSQRD minden bizonnyal erre is kínál majd megoldást.

Forrás: Social Media Today

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson