Amit a gépek nem végeznek el

Az elmúlt 20 évben számtalanszor megjósolták már szakemberek, hogy hamarosan eljön a kor, mikor az online hirdetési piac teljesen az automatizmusra fog épülni. Ám ez eddig nem következett be.

A hirdetési piaccal párhuzamot vonva a nagyobb áruházak önkiszolgáló pultjai is felemás eredményt mutatnak etéren: például az IKEA-ban a termékek bevitele és a fizetés automatikus (lecsippantod a vonalkódokat, majd kártyával fizetsz), míg az ellenőrzés személyes (kamerák és eladók figyelnek). Ezzel szemben a Tescónál elvileg nincs szükség emberi kontrollra, hiszen egy beépített mérleg figyeli, hogy valóban annyi termékért fizetsz, amennyivel a kosaradban érkeztél. Az ötlet remek, ám aki próbálta, tudja, hogy jóval több időbe és kellemetlenségbe kerül így a vásárlás a hagyományos sorban állással szemben.

A feni példával érzékeltette a márciusi Evolution konferencián Király Anita, a Café médiaigazgatója, hogy vannak területek, ahol működik, máshol pedig kevésbé az automatizmus.

Kétféleképpen lehet automatizmust kiépíteni: az elmúlt évek tapasztalatai, a fogyasztói szokások alapján te táplálod be a user adatokat, vagy a KPI-ok alapján történő beállítások mellett a rendszerre bízod az eredményt, a profilozást. Hogy melyik út eredményesebb, az nagyban függ a termék vagy szolgáltatás típusától és az elérni kívánt céltól.

Az előadáson Anita a személyi kölcsönök piacán keresztül mutatta be, hogyan lehet az érdeklődőket profilozni, és automatizmusra bízott hirdetésekkel, ajánlatokkal elérni. A hitelfelvétel jellemzően impulzív termék, nem feltétlenül van jól meghatározható előzménye. Például egyáltalán nem biztos, hogy  valaki azért keres rá autóalkatrészekre, mert elromlott az autója. Épp ezért az ehhez hasonló vélt összefüggés esetében a véletlen szerepe nagyobb, minthogy az profilozható lenne. A fogyasztói szokásokat tekintve szintén fontos szempont a hitel felvételének ideje: nemcsak évszakonként eltérő a hajlandóság, hanem hónapon belül is. Nem meglepő módon, hó végén több hitelkérelem érkezik a pénzintézetekhez. Ezen felül meghatározó, hogy új vagy saját ügyfélről van-e szó, hiszen utóbbi más csatornán is elérhető.

Hogyan automatizálhatunk mégis? – merül fel a kérdés. Anita szerint az előfelvetéseket és offline tapasztalatokat kell tesztelni, majd ha ezek igazolódnak, akkor lehet beállítani az automatizmust. A hitelfelvétel esetében jelenleg a félautomata üzemmód a működőképes amennyiben az alábbi tanácsokat betartjuk : ha a lead helyett szerződéskötésig követjük a felhasználókat, ha manuálisan célzunk rájuk, valamint ha más-más stratégia mentén külön kampányokat állítunk be az egyes célcsoportokra.

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson