Digitális graffiti a Young Lions előválogatón

Harmadik helyezést ért el Szerényi Tamás és Lakatos Balázs, a Café Communications szövegíró-art director párosa a Young Cannes Lions verseny magyarországi előválogatóján. A srácok a cyber kategóriában indultak, ahol 19 duó közül érték el a dobogós helyezést.

A MAKSZ által szervezett versenyen a kategóriák első helyezettei elutazhatnak a Cannes-i reklámfesztiválra, és ott külföldi kreatívokkal is összemérhetik tudásukat. “Kecsegető a nyeremény, hiszen a reklámvilág legfontosabb fesztiváljára lehet kijutni, ahol nemzetközi zsűri értékeli a munkádat” – sorolja a verseny előnyeit Balázs. Szerinte annak, aki fiatal és a szakmában képzeli el a jövőjét, mindenképp érdemes elindulnia a válogatón.

“Jó lehetőség, hogy szabadon ötleteljünk egy briefen, és teszteljük magunkat, a szűk határidő alatt milyen ötlettel tudunk előállni” – teszi hozzá Tamás, aki külön kihívásnak tekintette, hogy az ötletelés során mennyire rugaszkodhatnak el a megvalósíthatóságtól.

Tamás és Balázs az első sor közepén hallgatják a briefet

Az idei brief az Európai Parlament javaslatára épült, miszerint jövőre minden 18 éves uniós állampolgár számára ingyenes, névre szóló InterRail bérletet ajándékoznak, amellyel a fiatalok különböző kultúrákat ismerhetnek meg, valamint más utazókkal találkozhatnak. A program fő támogatója a fiktív brief szerint a Telekom, aminek a filozófiája, hogy a digitális eszközök és a telekommunikáció segítségével közelebb hozza egymáshoz az embereket.

Tehát a Telekom számára kellett közel 10 óra alatt egy olyan digitális ötletet készíteni, amivel a cég a puszta anyagi szponzoráción is túlmutató értéket ad a programhoz. A célcsoport a Z generáció, valamint az ő szüleik voltak, akik fiatal korukban esetleg éltek is az InterRail jegy adta előnyökkel.

Az ember szeret nyomot hagyni utazás közben, amelyet mások is láthatnak akár évekkel később is. Erre az insightra épült Balázs és Tamás (azaz a Team Sarajevo) ötlete. Ahelyett azonban, hogy vonatok graffiziésére ösztönöznék a fiatalokat, inkább egy kiterjesztett valóságot (augmented reality) hoznának létre, amelyben a szerelvények adnák a felületet. Egy app letöltésével digitálisan lehetne dekorálni az InterRail vasúti kocsik belterét, illetve megnézni, hogy mások milyen üzeneteket hagytak ott. Az aktivitást egy nagyszabású esemény vezetné fel, amelyen útjára indítanák híres graffiti-művészek által kipingált vonatokat.

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson