Ismerd meg a Stories.-t!

Milyen céllal jött létre a Stories., és hogyan illeszkedik a Café Communications tevékenységébe? Többek között ezekről a témákról beszélgettünk Varga Gábor digital business directorral és Csirke Dániel creative group headdel.

Ahogy arról korábban beszámoltunk nektek, a generáció specifikus tartalommegoldásokra fókuszálva külön branded content divíziót indítottunk útjára idén januárban, Stories. néven. Az új divízió céljáról és működéséről, a piaci trendekről a csapat két tagjával, Varga Gáborral és Csirke Danival beszélgettünk röviden.

Varga Gábor

Miért most indult el a Stories., mi az aktualitása?

VG: Az elmúlt években rengeteg tartalom fókuszú kampányt és platformot hoztunk létre ügyfeleinknek és márkáiknak. Egyértelműen látszott, hogy bár az első fecskék között voltunk, ez a fajta kommunikáció nemcsak maradni, hanem erősödni fog. Az volt a célunk, hogy egy ebben profi, évek óta tevékenykedő csapat még fókuszáltabban és a piacon erős megkülönböztetéssel folytassa a munkáját.
CsD: A Stories.-zal szerettünk volna a Café csoportban lévő digitális tudásnak “arcot” adni, hogy így a piacon egy könnyen beazonosítható, modern márkaként tudjunk megjelenni. Szerintem mi sem hitelesebb annál, mint ha egy tartalomgyártással foglalkozó márka maga is tartalmat készít, és ezzel mutatja meg, hogy nem csak beszél róla: hanem érti és tudja is, amivel foglalkozik.

Hogyan integrálódik a Stories. a Caféba?

CsD: A Stories. jelenleg hét fős divízióként működik, ami a mindennapokban szervesen kapcsolódik a Café Csoport minden részlegéhez, miközben igyekszik a digitális világ által megkövetelt rugalmasabb, gyorsabb kereteket is megteremteni, hogy minél több minőségi tartalom tudjon születni.
VG: Külön brand a Stories., de nem válik le teljesen a szervezetről. Mindannyian dolgozunk nem tartalmi kampányokon is, de persze a prioritás most a történetmesélésen van. A célunk pedig az, hogy a Stories. a legkeresettebb branded content formáció legyen a piacon, ami persze a teljes csoport érdekeit is szolgálja.

Kik vesznek részt ebben a csapatban, milyen területekről?

VG: Stratégiai és business vezetőként én fogom össze a törekvéseket, pont úgy, ahogy már a Stories. megalakulása előtt is együtt dolgozott ez a team. Ügyfélkapcsolati oldalról Balogh Renáta account director és Rembeczki Tünde senior account manager erősít minket, a tervezésbe pedig Heuthaler Orsolya digitális planner szállt be.
CsD: Én a kreatív vezetésért vagyok felelős, senior digitális szövegírónk Tóth Zsófia, és senior digitális art directorunk Kórusz Bea, de a kreatív csapat az aktuális projekt igénye szerint mindig bővül még az ügynökség szakembereivel és freelancerekkel.

Csirke Dániel

Generáció alapú (generation based) – miért fontos ezt kiemelni? Mennyiben kell másképp közelíteni content megoldásokkal a különböző generációkhoz?

CsD: Az Y és Z generációs nyomás egyre nagyobb a reklámozókon, hiszen olyan élményt nyújtó tartalmakat várnak el, ami róluk szól, és értük van. Nagyon tudatosan választanak, és ki is állnak a választásukért. Elvárják, hogy márka tegyen értük, és ne fordítva.
VG: Erről órákat tudnánk mesélni… az látszik, hogy a fogyasztók már készen állnak, sőt követelik a személyre szabott, valóban releváns megszólítást (ha egy márka akar tőlük bármit is), a piacon viszont nem minden szereplő áll erre még készen. A munkánk rengeteg edukációval jár, amit örömmel teszünk. Nagyon jó érzés, amikor értő és nyitott fülekre találunk ügyféloldalon.

Mik a legfrissebb trendek a content marketingben? Vannak egyedi, magyar trendek ezen a területen, amik esetleg eltérnek, szemben állnak a nemzetközi trendekkel?

CsD: Itthon most nagyon pörög a social experiment műfaja, de nagy lehetőség van még a live videós kampányokban is. A nemzetközi trendek itthon is érvényesülnek, csak megpróbáljuk a helyi igényekhez a lehető legjobban igazítani.
VG: Mindig ez a lényeg. Vannak csak lokálisan releváns trendek, de általában ezek is külföldi megatrendekből indulnak el, majd átalakulnak, lokalizálódnak. Tartalmi oldalon is megfigyelhető az, ami minden más területen is: ha valami tőlünk nyugatabbra nagyot durran, kis idő elteltével nálunk is felüti a fejét. Nekünk az a dolgunk, hogy segítsünk az ügyfeleinknek ráépülni ezekre a trendekre, és előre látni, mi fog érkezni, mi az, amivel érdemes lehet majd foglalkozni.

Mik a tervek a Stories.-zal a jövőre nézve?

CsD: Szeretnénk minél több ügyfélnek megmutatni, hogy egy erős tartalomalapú kampány nagyban hozzásegíti a márkákat, hogy hosszú távú, valódi kapcsolat alakuljon ki a fogyasztókkal. Ezt pedig számos sikeres kampánnyal fogjuk előremozdítani.
VG: A célunk az, hogy minél több relevánsan, célcsoport specifikusan kommunikáló márka learathassa a tartalmi kommunikáció nyújtotta előnyöket, természetesen a mi segítségünkkel. Rengeteg energia és tudás van csapaton belül. Tudatos tervezéssel, továbbra is egy lépéssel a piac előtt járva fogunk építkezni a jövőben is. Jó munkákat akarunk kiadni a kezeink közül, amik hozzák a kitűzött célokat és eredményeket. Ahogy azt eddig is tették.

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson