Lázba hozta a lakásvásárlókat a Café Communications

Alig egy hónap alatt több mint hatszázezer megtekintést értek el az OTP Bank lakásvásárlókat megcélzó „Hello Otthon” branded content videói. Az első lakást vásárlókat, a nagyobb otthonba költözőket és a befektetési szándékkal keresgélőket egyaránt megszólították a Café Communications által gyártott kisfilmek, amelyekben egyedi, személyes hangulatú történeteken keresztül járták körbe a lakásvásárláskor felmerülő dilemmákat, kihívásokat és kérdéseket.

A „Hello Otthon” integrált kampány az idei év kiemelt, több hónapos aktivitása az OTP Banknak. A hitelintézet az érdeklődés felfutását látva ebben az évben olyan online platformon építkező edukációs, üzlettámogató kommunikációt akart megvalósítani, amely szórakoztató és tanulságos módon veszi górcső alá a lakásvásárlás szempontjait.

A kreatív megvalósítás feladatát a Café Communications kapta, és az ügynökség szakemberei már a kezdettől fogva a márkanagykövetek bevonásával megvalósított kampányban gondolkoztak. Az volt a céljuk, hogy a legkülönbözőbb élethelyzetben lévőket, illetve korosztályokat egyaránt megszólítsák a videó-sorozattal, amelyben éppúgy megoldást kerestek az első kislakásukra gyűjtőknek, mint a kisebből nagyobba költözőknek, illetve a befektetési céllal vásárlóknak. Ennek megfelelően választottak ki az ügynökség szakemberei három népszerű, véleményformáló híres embert, akiknek a történetein keresztül jobban meg lehetett fogni az eltérő dilemmákat, kihívásokat, amelyek a potenciális vevőket a valóságban is foglalkoztatják. Mindenkivel 3-3 videót forgattak, amelyeket folyamatosan elérhetővé tesznek a hellootthon.hu weboldalon, illetve az OTP Bank YouTube és Facebook oldalán.

Az eddig megjelent 5 videó várakozásokon felül teljesített. A több mint 600 ezer megtekintés mellett a legnagyobb eredményt mégis leginkább az jelentette, hogy a lakásvásárlás témáját, kihívásait az online történetmesélés segítségével olyan egyedi, tartalom alapú és márkázott videó-sorozaton keresztül sikerült bemutatni, ami széles körben pozitív fogadtatásra talált, és interaktivitásra ösztönözte a nézőket.

A Hello Otthon kampány további videói hamarosan elérhetőek lesznek az OTP Bank márkaoldalán, a hellootthon.hu–n.

A Hello Otthon kampány PR támogatása egy több eszközt is felvonultató platformon valósul meg, amelyet a Café PR végez. A kampány médiavásárlása pedig a Café Média csapatához tartozik.

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson