A kíváncsiságot akarjuk megtanítani – Közelít a piachoz az ELTEMédia

Az utóbbi években dinamikusan változik az ELTE média szakja. Egyre több a gyakorlati kurzus, reklámügynökségek, PR-osok, újságírók tartanak órákat. A Café Communications például tartalommarketing kurzust tartott és tart az ELTE-n. A Kreatív 2018. 12. számában a Fókusztéma az kreatív oktatás.

Mielőtt leülne velünk beszélgetni, Hammer Ferenc tanszékvezető sztrájkba hívó szórólapokat helyez el a folyosón. Másnap az ELTE társadalmi nemek mesterszakjának kormányzati megszüntetése miatt nem tartanak órákat, erről kell tájékoztatni a hallgatókat. Még el sem kezdtünk beszélgetni, de máris ott tartunk, milyen feladatai lehetnek Hammer elképzelése szerint a média szaknak 2018-ban. Hammer 2015-ben lett tanszékvezető, miután a médiaszakos oktatók között gyakorolt rotációs elv alapján rá került a sor. Mivel az előző tanszékvezetőnek, Müllner Andrásnak is gyakran adott kéretlen tanácsokat tanszéki ügyekben, közös döntés volt, hogy a váltásnál próbálja ki magát ő is ebben a munkakörben. A tanszékvezetésről azt mondja, „sokkal több munka, mint amennyinek kívülről látszott.”

Az ELTE média tanszéke öt szakot szolgál ki: a kommunikáció és média alapszak mellett a szabadbölcsészet alapszak média szakirányán, a kommunikáció mesterszakon, a mozgókép- és médiaismeret osztatlan tanárképzési szakon és a film-, média- és kultúraelméleti doktori programban is tanítanak. A dolgukat nehezíti, hogy esetükben minden más bölcsészkari tudományterületnél gyorsabban változik az, amit nekik kell tanítaniuk. „Az elsősök által használt előző médiatankönyvet azért váltottam le, mert régi volt már, 2013-as” – mondja Hammer. „A folyton változó környezet miatt lehetetlen csereszabatos képzést nyújtani az ipar legfinnyásabb elvárásaival. Már csak azért is, mert sokszor maga az ipar sem tudja, mire van szüksége.”

Annak érdekében, hogy a hallgatók mégis a lehető leghasznosabb, naprakész tudást kapják, az utóbbi években Hammerék átalakították a tanrendet: BA és MA képzésükön is megszaporodtak az olyan tárgyak, amelyeken mesterséget, szakmát lehet tanulni. Az elméleti kurzusok arányát és a teljes óraszámot is csökkentették, így az alapszakos hallgatóknak kevesebb tárgyat kell teljesíteniük, ott viszont több feladatot kapnak. „Nyugati egyetemeken egy hasonló kategóriájú mesterszakos programban írt szakdolgozat sokkal komolyabb munka, mint amit Magyarországon produkálnak a hallgatók, és ennek a magyar felsőoktatás nemezise, a túl sok kurzus az egyik oka” – véli Hammer, aki szerint azért is kell törekedniük arra, hogy hasznosítható képzést nyújtsanak, mert náluk a hallgatók háromnegyede fizet a képzésért. „Néhány éve beletoltak minket a fizetős kalapba, gondolván, hogy akkor a diákok majd nem jönnek ide. Hát nem így történt.”

Az ELTE média szakja a mai napig sokat köszönhet a szülőknek és a középiskolai tanároknak, akik a magas pontszám és az egyetem presztízse miatt irányítják ide a média iránt érdeklődő, érettségi előtt álló fiatalokat. Saját képzésük sikerességét abban mérik, hogy az alapszakosok közül hányan jelentkeznek mesterképzésre is. Most sokkal jobb az arány, mint néhány éve, a bölcsészkar három legnépszerűbb mesterszakja között van az övék. Azon túl, hogy a tanárok felkészülten jönnek órára és válaszolnak a diákok leveleire, Hammer szerint világosan kell kommunikálniuk a hallgatók felé, mire számíthatnak a szakon. „Miért is böngésznék a tanszéki honlapot? Eseményeket kell csinálni, welcome partyt az elsősöknek, hogy ha besétálnak a gimnáziumból, tudják, hol vannak.” Mára van egy hallgatókból álló kis intézeti szerkesztőségük, amely tartalmat gyárt a tanszéknek. A jól hasznosuló hallgatói kontent Hammer egyik vesszőparipája, az ilyesmihez pedig külső partnerekre is szükség van.

Nem média, kreatív gazdaság

A tanszéki megközelítés szerint nem médiára tanítják a hallgatókat, hanem kreatív gazdaságra, amelynek csak az egyik pillére a média. A Kreatív gazdasági gyakorlatok kurzust vendégelőadók tartják, eddig vagy százan, egytől egyig volt ELTE média szakos diákok. Hammer szerint az is beletartozhat a kreatív gazdaságba, ha valaki kultúraszervezőként vagy városi aktivistaként dolgozik, esetleg megalapítja a Hírcsárdát. „Ha van a nevéhez köthető kontentje az embernek, onnantól kezdve bottal kell levernie magáról azokat, akik protezsálni akarják őt, vagy ki akarják sajátítani. A tehetség nagy érték” – mondja a tanszékvezető. A szaknak korábban is voltak szakmai partnerei, de programszerűen az elmúlt két-három évben építenek rájuk. Ha a hallgatók látják, mire lehet jutni a piacon a média szakos végzettséggel, ők is bátrabb és pontosabb célokat tűzhetnek ki maguk elé. „Rendszeresen előfordul, hogy az órai munka kilyukad valamelyik »felnőtt« médiánál mint kontent. Ennek a tétjét a diákok is értik, ezzel már lehet kezdeni valamit.”

Az egyik korai projekt keretén belül a hallgatók Erdélyi Zsolt kommunikációs szakember vezetésével lebonyolítottak egy országos középiskolai versenyt, amelyen filmelőzeteseket kellett forgatniuk a jelentkező diákoknak. A félév során az ELTE-sek kiírták a versenyt, kiplakátoltak rengeteg iskolát, kezelték és elbírálták a pályázókat, és eredményt hirdettek. Nem mellesleg pedig reklámot csináltak a szaknak a gimnazisták körében. Más kurzusokon a hallgatók cikkeket írnak, amelyek közül a legjobbak megjelennek a Qubiten, az Átlátszón vagy az Indexen. A projektszervezés és a tartalomgyártás feladatain kívül a hallgatók a reklámszakmát is alaposabban megismerhetik, mert az utóbbi években a tanszék néhány reklám- és PR-ügynökséggel is szorosabbra fűzte a kapcsolatát. Ráadásul alap- és mesterszakon is új üzleti specializációt akarnak indítani, és az angol nyelvű mesterképzésük engedélyezése is folyamatban van. Ezekben az ügynökségi partnerekre is fontos feladat hárul majd.

Az Independent Media Education Center 2016 óta több kurzussal is kiegészíti a médiaszakos kínálatot. B. Csejtei Ildikó, az IMEC ügyvezetője azt mondja, ők nem versenyezni akarnak az ELTE-vel, hanem napi szintű, folyton frissülő információkat szeretnének átadni, ezért gyakorló szakembereket hívnak. Workshopokat tartanak a hallgatóknak, csapatmunkára akarják rávenni őket. Az Ogilvy marketingkommunikációs kurzusain ugyanez a cél. Az pedig a hallgatókon múlik, hogy ők mennyit vesznek ki, szívnak magukba a felkínált tudásmennyiségből. „Az ilyen szakmai együttműködéseknek nem titkolt céljuk, hogy kineveljük a következő generációs ügynökségi munkatársakat. Vannak dolgok, amiket meg lehet tanulni az egyetemen, de sok mindent munka közben tudnak igazán elsajátítani a fiatalok” – mondják a Café Communications képviselői. A Café PR ügyfélkapcsolati igazgatója szerint ugyanakkor akadnak gondok azzal, ahogy a hallgatók a gyakorlati kurzusokon teljesítenek. „Meglepő volt az inaktivitásuk, mert egy ilyen lehetőség egy vezető piaci szereplőnél jó alkalom saját maguk pozícionálására, akár mint potenciális munkavállaló is. Illetve a képzési forma önmagában is a tevékeny, kezdeményező, kérdező szerep lehetőségét kínálja, de nem ezt tapasztaltuk, amit sajnálunk. Ez egyben tanulság is: olyan modulokat kell bevinnünk a képzésbe, amelyek interakcióra késztetik a hallgatókat” – foglalja össze ellentmondásos órai tapasztalatait Fadgyas Gábor.

És noha időről időre az ügynökségek ki tudnak nevelni új munkatársakat a média szakos hallgatók közül – ezt az Ogilvy részéről is kiemelték –, az egyetemi hallgatók motiválása és a meglévő tudásszintjük különbségei gyakran okoznak nehézségeket az oktatóknak. Hammer Ferenc szerint az egyik legkomolyabb, rendszerszintű probléma, hogy a középiskola és az egyetem két gyökeresen eltérő kulturális miliőt jelenít meg. A legprogreszszívebb gimnáziumokban is megmondják a diákoknak, mit kell csinálniuk. Sokan akkor szabadulnak meg az így beléjük nevelt önállótlanságtól, amikor már az egyetemet is kijárták. Az egyetemi munka célja viszont éppen az, hogy a tanárok olyan jellegű tudást, készségeket, attitűdöt adjanak át, amellyel megtanítják a diákoknak, hogy ha nem tudnak valamit maguktól, nézzenek utána.

A külsős oktatóként adatújságírást és adatvizualizációt, illetve online kutatói módszertant tanító Bátorfy Attila szerint is az lenne a fontos elsősorban, hogy a hallgatók kíváncsiak legyenek, érdekelje őket valami, bármi, amiben aztán mélyebben el tudnak merülni. „Mi anynyit tudunk tenni, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy mennyi érdekes és fontos dologgal tudnak foglalkozni. Nyilván egy szakválasztás feltételezne valamilyen speciális érdeklődést, de ez ritka. Általában inkább az szokott lenni, hogy a hallgatók a tanároktól várják el, hogy felkeltsék az érdeklődésüket valami iránt.” Bátorfy úgy látja, hasonlóan ahhoz, ahogy kitolódott a házasság vagy a gyerekvállalás ideje, a felsőoktatási életszakasz is keresi a helyét a hallgatóknál. „Én 26-28 éves koromban kezdtem el igazán érdeklődni az iránt a tudás és tudomány iránt, amit egyetemistaként tanultam. Utólag persze nagyon bánom, hogy számos dolog nem érdekelt, vagy nem fektettem bele kellő energiát az egyetemen, de öt-nyolc éves késéssel ütött be nálam, hogy amit a médiaszakon tanultam, az mennyire hasznos a mindennapi életben. És ez az elméletre is igaz.”

Hammer ugyancsak jellemző problémaként említi, hogy zömében nagyon foltos a hallgatók világképe. A legtöbben tájékozottak valamilyen részterületen, de hiába ismeri valaki mélyen a hetvenes évekbeli thaiföldi akciófilmeket, ha közben fogalma sincs, mi az a New York Times. „Jelentős különbség, hogy mi napi szinten olvastunk újságokat vagy hírportálokat, követtük a közéletet és a politikát. A jelenlegi hallgatóknál ez jóval rendszertelenebb, ritkább, és egészen más érdekli őket a médiában, mint minket. Például a politika és a közélet nem nagyon” – teszi hozzá Bátorfy Attila. Hammer emiatt találta ki a minden elsőéves hallgatónak kötelező Bevezetés a kommunikáció- és médiatudományba kurzust. „Egy angol nyelvű tankönyvön hajtom át őket, talán emiatt is mérsékelten népszerű ez az óra. De órai munkaként részt vehetnek egy olyan emberkísérletben, hogy 72 órán keresztül 19. századi médiakörülmények között élnek, és írnak róla egy naplót. Ezt ötvenen megcsinálták. Egy másik feladatban létre kellett hozniuk egy álneves Facebook-fiókot, és kiépíteniük egy, a sajátjuktól teljesen különböző hálózatot.”

 Régebbiek, mint a demokrácia

A média szak átalakítása, a hallgatók és a piac közötti távolság csökkentése tehát nem mindig megy egyszerűen. A tanszéki oktatók viszont Hammer szerint sokoldalúak, és megtanulták, hogy a kreatív gazdaság melyik gyakorlati szegmensében tudnak partnereket találni saját munkájukhoz. A tanszékvezető arra is büszke, hogy létrejött és működik egy legalább ötven-százfős, külsős oktatói hálózat a tanszék körül. Folyamatosan dolgoznak azon, hogy egy-egy kurzushoz vagy tanszéki kutatáshoz támogatókat találjanak, de a legtöbb vendégelőadójuk így is ingyen dolgozik – nekik jól jöhet az ELTE-hez fűződő szorosabb kapcsolat, és szárnyaik alá vehetik a tehetségesebb diákokat. Külsős oktatók nélkül a tanszék 11 főállású tanára aligha tudná kiszolgálni a mintegy 400 hallgatót.

„A képzésünk átalakítása áldozatokkal is jár. Én például az elmúlt két évben sokkal kevesebb tudományos munkát végzek, mint amennyit szeretnék” – feleli Hammer arra a kérdésre, hogy milyen nehézségekkel jár a média szak átszervezése. Eközben szeretnének saját megoldást találni a kevésbé tehetős hallgatók támogatására is, mert a képzésük fizetős mivolta miatt az első sorból nézhetik, hogyan nőnek a társadalmi egyenlőtlenségek. „A kollégáim csináltak egy kutatást arról, miért nem iratkoznak be hozzánk sokan a felvett diákok közül. Azt találták, hogy az érettségizettek családja a tandíjat még csak-csak ki tudná fizetni, de a budapesti albérletet és az egyéb költségeket már nem.” Éppen ezért terveznek saját ösztöndíjprogramot, amelyet a két éve elhunyt, a szakmában egyöntetűen nagyra tartott médiavállalkozó, Veszelovszki Zsolt nevéhez kapcsolnának. Az egyetemtől aligha számíthatnak támogatásra, a bölcsészkaron általában a megüresedett oktatói állások betöltésére sincs pénz.

Ahogy az interjút megelőző szórólapozás is mutatja, a tanrend átalakítása, a gyakorlati kurzusok számának növelése és a hallgatók támogatása mellett Hammer elengedhetetlennek tartja, hogy az alapvető demokratikus értékeket képviseljék és folyamatosan kommunikálják a diákok felé. „Ezeket az értékeket karban kell tartanunk, az egyetemen ez az egyik feladatunk. Az egyetem régebbi fejlesztés, mint a nemzetállam, a demokrácia vagy a kapitalizmus. Nekünk van egy feladatunk meghatározott értékek, tudás és attitűdök fenntartására – ezt hívják universitasnak.” Mostanában a változó és átláthatatlan médiatulajdonosi viszonyok kibogozását, a független újságírás és a politikai propaganda közti különbségek elmagyarázását tartják fontosnak. Hammer ebben sem szeretne mellébeszélni: „Az a szakember, aki szisztematikusan, folyamatosan hátat tud fordítani a legegyszerűbb emberi értékeknek és demokratikus megfontolásoknak, az nem szakember, hanem propagandista.”

A tanszékvezető szerint a jelenlegi társadalmi és politikai környezetben még inkább törekedniük kell arra, hogy felkészülten és tisztességesen végezzék a munkájukat, már csak az ép eszük megőrzése végett is. „Emlékszem hasonló helyzetekre a nyolcvanas évekből, amikor ki kellett rajzolnunk magunknak egy hátsó kertet, ahol vannak értelmes beszélgetések, ahol nem kell lefeküdnünk a pártnak, és ahol majd lesz rendes életünk. Most már nem vagyok ilyen optimista: Magyarországon a materiális és a politikai újraelosztás miatt nincs olyan élethelyzet, amelyben az ember függetleníteni tudná magát az egészpályás letámadástól. De fontos dolgunk, hogy amit ránk mér a szakmánk, a tudomány és az egyetemi oktatói szerep, annak próbáljunk meg tisztességesen megfelelni. Ebben van egy nagy adag hidden curriculum is. Igyekszünk a munkánkat minél alaposabban végezni, és amikor az alapértékek kerülnek szóba, nem kussolunk, hanem pontos és érzékletes választ próbálunk adni ezekre a kérdésekre és dilemmákra.” •

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson