Váratlan fordulat az OTP új image kampányában

 

Kampánycél: Mindannyiunknak vannak kisebb vagy nagyobb, hosszabb vagy rövidebb távra szóló céljai, amelyeket szeretnénk elérni. Ezek a célok lendítenek tovább bennünket, és hozzájárulnak ahhoz is, hogy kitartóbbak, tudatosabbak legyünk.

A környezetünk, a lehetőségeink azonban dinamikusan változnak, kihívások színesítik a mindennapjainkat. Ezek pedig megváltoztathatják a kitűzött célokhoz vezető utunkat. Meg kell tanulnunk jól és hatékonyan együtt élni az irányváltásokkal. Ezekre a gondolatokra épül az OTP Bank új image kampánya.

Átalakuló világunkban az OTP Bank ahhoz szeretne inspirációt és motivációt nyújtani az embereknek, hogy merjenek tervezni, hiszen az OTP Bank munkatársai azon dolgoznak, hogy ügyfeleik tervei valósággá váljanak, és ezáltal könnyebben megtehessék a következő lépést az életükben.

Kreatív koncepció: A szülők minden támogatást megadnak ahhoz, hogy gyermekük boldog és sikeres legyen az életében. A cél eléréséhez sok út vezethet, szinte mindenkire jellemző az útkeresés, az újratervezés. Ráadásul tudjuk, hogyha valami igazán sűrűn változik, szélesedik akkor az a gyerekek érdeklődési köre. Az OTP Bank új szpotjában egy édesapa és kislánya történetén keresztül mutatja meg, hogy a tervek, a célok hogyan változhatnak meg egy szempillantás alatt. Kiemelt üzenet, hogy alakuljon bárhogy is az élet, fontos, hogy bátran tervezzünk. Ha pedig ehhez pénzügyi segítségre van szükség, akkor ott az OTP Bank, ahol támogatnak, tanácsot adnak a továbblépéshez.

Érdekesség, behind the scenes: A készítők számára talán a legnagyobb kihívás a casting volt, hiszen nem volt könnyű olyan tízévest találni, aki színészi vénával is rendelkezik, emellett két egymástól teljesen különböző sportágba is hitelesen bele tudja élni magát. A film gyerek főszereplőjének egy sport-gyorstalpalón kellett részt vennie, hogy hitelesen tudja alakítani a ritmikus gimnasztikáról kézilabdára váltó kislány szerepét.

ALKOTÓK LISTÁJA:

Megbízó: OTP Bank
Marketing és Kommunikációs Igazgató: Nagy Zoltán Péter
Márkamenedzsment csoport vezető: Hamza Kata
Márkamenedzsment szenior szakértő: Szabó Brigitta
PR szenior tanácsadó: Endrényi Balázs
Kutatási csoport vezető: Ferenczhalmy Bálint
Kutatási tanácsadó: Varga Anna

Kutató ügynökség: Kantar Millward Brown Hungary
Group Account Director: Hajnal Melinda
Senior Research Consultant: Körmöczi Andrea

Kreatív ügynökség: Café Communications
Stratégia: Ónody Boglárka
Kreatívigazgató: Zsembery Péter
Art Director: Györgyfi Róbert
Senior Copywriter: Fürst Ádám
Account Director: Kistamás Veronika
Senior Account Manager: Oriold Emília
Account Manager: Reich Ida
COO Media Services: Király Anita
Integrated media planner: Solymos Kitti

Produkciós cég: Café Communications
Producer: Hutlassa Tamás
Rendező: Lőrincz Nándor, Nagy Bálint
Operatőr: Nagy Bálint
Line Producer May Gábor
Gyártásvezető: Fixek Eszter

Vágó: Makk Lili
Colorist: Vándor Ádám / Spájz
VFX: Melon FX
Zene: Fodor Máriusz

 

Facebook Comments
Megosztás Google Pluson