Nick Hornby zanza helyett jöjjön némi szakmai sorvezető. Lépten-nyomon kérdezgetik tőlem, mit kell nagyon tudni, ha az ember ügynökségnél, cégnél valamilyen kommunikációs, pr-es melót akar megcsípni, és egyáltalán hogyan kell ehhez az egész péereskedéshez hozzáfogni.

Szerintem sok minden múlik a kezdésen, az iskolán. (Elsősorban most a konkrét intézményen, mert a szakmai mentorságon egy következő posztban fogok merengeni.) Kezdjük tehát az iskolánál. Egyetemet, főiskolát végezni ebben a szakmában nem plusz, hanem alap az induláshoz. Miért?

A felsőoktatás nem amiatt fontos, mert ott szekérnyi szakirodalmat lehet bebiflázni, és közben neves oktatók tolmácsolásában anekdotákat hallgatni, hanem mert gondolkodóvá, érdeklődővé, elmélyültebbé teszi az embert mindaz a sok ismeret (társtudományok, speciál kollégiumok etc.), amik a falakon belül fellelhetőek. Bár nagyon eltérő képzések vannak, azért azt általánosságban el lehet mondani, hogy a kommunikációs kurzusok kitekintést adnak a világra, nyitottabbá teszik a hallgatót a tágabb környezetben zajló folyamatokra, azok megértésére. És ez egy fontos határkő, enélkül ugyanis szerintem nem pr-es a pr-es. Ismerni kell egy-egy téma összefüggéseit, előzményeit, lefolyását, hatását, eredményeit, buktatóit, leplezett részleteit, ha valaki komolyan szeretne kommunikátorként akár egy fűszálat is keresztbe tenni. Igaz sosincs elég idő, hogy mindenben könyékig elmerülj – éles helyzetben. Viszont ha jó képzést kaptál, akkor tudod az alapokat a világ dolgairól, és ez segít az új ismeretek feldolgozásában, megvan egyszersmind az a tudásod is, hogy a friss információkat rendszerezd és feldolgozd. Sokszor bizonyságot nyert már a pr-szakmában is, hogy a tanulni, tanulni szlogen TÉNYLEG NEM egy posztkommunista tévelygés. De a tanulás természetesen nem ér végett diplomaosztóval. Az igazi pr-es érdeklődő, éhes az információkra és mindig kíváncsi (stay hungry, ahogy Steve Jobs mondaná).

Ha már magabiztos a tudásod, a munka felét elvégezted. A másik „jó, ha tudod” képesség, valójában nem igazán tanulható: vagy Benned van, vagy nincs. Ez a humán faktor. Azaz a Te és az emberek viszonya erősen behatározza a szakmai mozgástered. Nem csak a szereted őket – nem szereted őket dimenzió érdekes ennek kapcsán. Inkább az, hogy be tudod-e fogadni azokat a hatásokat, élményeket, ingereket etc., amelyek tőlük feléd irányulnak. Le tudod-e ezeket fordítani magadnak, tanulsz-e belőlük, átemeled-e a tapasztalatokat a munkádba, képes vagy-e megújulni, arra reflektálni, ami körülvesz, ami a valóság.  A „ki, ha én nem”, és „én ezt jobban tudom” hozzáállás csak az elefántcsonttoronyba száműz előbb-utóbb téged, és ott sem az ügyfelek, se senki más nem talál meg többet.

Ugyanakkor nem utolsó szempont, ha van némi sales vénád is. A jó sztorikra nem elég rátalálni, el is kell őket adni. Sajtónak, Facebookozóknak, blog követőknek, Twitter-fanoknak, mindenkinek. A csomagolástechnikáid a tapasztalatok, az évek során sokat finomodnak, és egyre eredményesebbé válnak, de nem árt már a startnál bevetned minden képességedet, hogy amit adsz, az mások számára is érdekes, izgalmas legyen. Van, aki szószátyár, van, aki egy fotóval, kisfilmmel, valami gerilla-hadművelettel mutatja meg, hogy az általa  kommunikált tartalomnak milyen izgalmas rétegei vannak. Nincs szabály a hogyanra – természetesen a szakmai határokon belül. Kísérletezz, merj változtatni, akár gyökeresen is az ezerszer koptatott sémákon, és figyeld meg, mi válik be, de közben mérd fel azt is, hogy miben, hogyan mozogsz a legotthonosabban, ha egy témát kell eladnod.

Emésztgessétek a fentieket. Folytatása következik, mert van még bőven, amit nem árt tudni, ha pr-esként akarod sok – sok éven át az ablakod a világra nyitni 🙂