Új, tematikus sorozatunkban azt vizsgáljuk, hogy a tudományos-fantasztikus alkotásokban hogyan jelennek meg a reklámeszközök. Miként képzelik el a szerzők a jövő marketingjét? Milyen megoldások váltak be a klasszikus sci-fi szerzők jóslataiból?
Mi történne például, ha a bolygón már minden potenciális reklámfelület elfogyott, és szinte minden emberre már dedikált fogyasztóként tekintenek a cégek? Erre a kérdésre ad választ a bő hatvan éve, 1952-ben megjelent A Vénusz-üzlet (The Space Merchants) című alkotás.
A történet rögtön egy ügynökségi brainstorminggal indít. A brief: adjuk el a Vénuszt! Bár lakhatatlan, és eddig egyetlen, törpe méretű űrhajós tért vissza élve a bolygóra indított expedíciókból, lássuk be: a kiszipolyozott Földhöz képest fantasztikus lehetőségeket rejt magában…
Már a felvetésből is jól látszik, hogy vérbeli szatírával van dolgunk, ami kíméletlenül kifigurázza a fogyasztói társadalmat (és a kapitalizmust). Az eredeti alkotás Gravy Planet címmel, folytatásos regényként jelent meg az akkoriban legnépszerűbb amerikai sci-fi magazin, a Galaxy hasábjain. Az írás címe és témaválasztása egyaránt erősen kilógott a magazinból, aminek címlapján többnyire csinos lányok lőttek lézerpisztollyal ronda csápos szörnyetegekre.
A rendhagyó tematika ellenére Frederik Pohl és Cyril M. Kornbluth alkotása kifejezetten népszerű volt az olvasók körében, és 1953-ban már önálló regényként is megjelenhetett, The Space Merchants címmel. A könyvet mind a mai napig sok külföldi tudományos-fantasztikus fórum a top 10-be sorolja. A Vénusz-üzlet 1984-ben folytatást is kapott, amit szerzőtársa tragikusan korai halála miatt Pohl már egyedül írt meg. Frederik Pohl egyébként ismerős lehet a műfaj szerelmesei számára: az ő nevéhez fűződik a híres Átjáró sorozat, aminek nyitó részében Pohl többször is megcsillogtatja szövegírói vénáját a könyvben szereplő frappáns apróhirdetésekben.
Visszatérve az eredeti témára: a sztori egyaránt tartogat swifti szélsőségeket, és egészen meglepően pontos jóslatokat is. Szerzőink olyan világot vizionáltak hatvan éve, amiben a fogyasztókért és profitért vívott harc valós háborúban nyilvánul meg. A reklámügynökségek nem tendereznek, hanem hadüzenet küldése (vagy nem) után szépen elkezdik kinyírni – vagy legalábbis megpróbálják eltenni láb alól – a konkurencia kreatív igazgatóit, szövegíróit és brand menedzsereit. Így jár történetük főhőse is, aki „ötcsillagos” osztályvezetőként megkapja a Vénusz projektet, és ezzel egy hollywoodi akciófilmet is megszégyenítő kalandba keveredik.
Ebben a világban az emberekre úgy tekintenek, mint
aki betölthette volna hivatását a világban, mint vásárló és fogyasztó, munkához és profithoz juttathatta volna testvéreit szerte a világon, a fogyasztás körforgásában állandóan növelve a maga szükségleteit és igényeit, valamint mások munkalehetőségeit és profitját, és gyerekeknek adhatott volna életet, akikből aztán ugyancsak fogyasztók lettek volna.
Minden termék függőséget okoz, amit csak egyéb termékek fogyasztásával lehet enyhíteni, végtelen körforgásban.
A cél eléréséhez pedig igen széles eszköztárat bevetnek a történetben szereplő marketingesek: tudat alatt, hangokkal és illatokkal sugallt üzenetek, kulcsszavas célzás (!), remarketing eszközök és igen hatékony PR is felbukkan a könyvben. Más kérdés, hogy az 1971-es magyar fordításban a mai fül számára kifejezetten vicces, szocialista töltetű kifejezéseket használnak, például a projekt helyett projektum szerepel.
Érdekesség meg, hogy a történetben felbukkan – sőt, valószínűleg ez lehet a legenda elsődleges forrása – a híres „mutáns csirke” urban legend is: a fogyasztók számára nagy mennyiségben kínált „Csibe Kicsi” gyorséttermi nyalánkság valójában egyetlen hatalmas, lélegző és élő hústömbből származik.
Az erős kritika mellett A Vénusz-üzlet azért inspirációt is tartogat nekünk, mai marketingeseknek, például az ilyen remekbe szabott idézetek miatt:
A reklám tért hódít, a líra tért veszít. Mert mindig csak bizonyos számú ember van, aki olyan szavakat tud összefűzni, amelyek felkavarnak, megmozgatnak, énekelnek. Mihelyt a reklámszakmában kitűnően lehetett kamatoztatni, a líra tehetségtelen dilisekre maradt, akik figyelemért üvöltöznek és hóbortosságban vetélkednek egymással.
Ámen.