Aranyat és bronzot is nyertünk a Hipnózison

Ismét díjat nyert az AUDIo Studio és az Igazából vérzek kampányunk.

Az A38 Hajón adták át a Kreatív által szervezett Hipnózis – a legrangosabb reklámverseny – díjait május 16-án.
A díjakról a Hipnózis nemzetközi tagokkal sűrűn tűzdelt zsűrije döntött.

A zsűri elnöke ezúttal is Mark Tungate, az Epica reklámverseny szakmai vezetője lesz. Tizenkét zsűritársából hatot külföldről, hatot Magyarországról kértek fel, így Markkal együtt a magyar piactól független régiós szakemberek vannak többségben.

Az idei kiírásra összesen 234 pályázat futott be, ezekből válogatták ki a jelölteket a zsűritagok.

I. Fogyasztóközpontú kampányok – Rádiós hirdetések, rádiós szponzorációs megoldások – Arany

Audio Studio – The radio experiment
pályázó: Café Communications
megbízó: Porsche Hungaria – Audi

Amikor bemutatták az új Audi A8-at, kipróbálhattuk az autót, és egyből megfogott minket a zajszigetelése. Szerettük volna megmutatni a fogyasztók számára, hogy mennyire csendes az autó menet közben. Kézenfekvő megoldásnak tűnt, hogy stúdióként használjuk, de ehhez meg kellett oldanunk egy problémát. Sajnos a mikrofon állványokat nem úgy tervezték, hogy a hátsó ülésen rögzítsük őket, ezért építenünk kellett egy saját megoldást.

II. Társadalmi célú kampányok – Digitális megoldások / Display típusú hirdetések – Bronz

Igazából vérzek
pályázó: Café Communications
megbízó: Magyar Vöröskereszt

Az Igazából vérzek kampány alapgondolatát a YouTube hirdetési felületének újra értelmezése adja: a legnagyobb videómegosztó oldalon tematikus In-Video Overlay Ads, vagyis olyan, a videó megtekintése alatt megjelenő bannersorozat futott, amit kizárólag filmtrailerek véres jeleneteihez targetáltak. A szalaghirdetések azt a figyelemfelkeltő üzenetet közvetítik, hogy bár az imént látott filmrészletben nem történt igazi sérülés, a valóságban viszont nap mint nap bekövetkeznek olyan balesetek és orvosi beavatkozások, amelyeknél sok vérre van szükség.

A díjátadón készült képek:

Képek forrása: kreativ.hu
Facebook Comments
Megosztás Google Pluson